A gízai Nagy-piramis (más néven Hufu-piramis vagy Kheopsz-piramis, ókori nevén Ahet Hufu, „Hufu fényhegye”) az egyiptomi óbirodalmi Hufu (görögösen Kheopsz) fáraóról elnevezett piramis. Ez a legrégebbi és egyben az egyedüli fennmaradt épület az ókori világ hét csodája közül.
Hufu piramisa - bár egyetlen egyiptológus szakértő és tudós sem tudta ezeddig bizonyítani, hogy valóban Hufu építtette volna - i. e. 2560 körül épült (újabb kutatások - pl: John Anthony West; Adrian Gilbert; Rudolf Gantenbrink szerint - ennél jóval korábban, kb. Kr.e. 10400 körül), a munkálatok pontos időtartama nem ismert. A piramis építésének valódi célját még szintén nem sikerült megfejteni (bár sokan gondolják úgy, hogy a Nagy Piramis a fáraó temetkezési helyéül épült, ez valójában nem bizonyított).
(i. e. 2551–2528) Hufu-nak tulajdonított piramis a kínai nagy fal mellett a legnagyobb ismert építmény.
a Nagy-piramis feltételezett építője]]
A piramis oldalai az égtájakhoz igazodnak, attól való átlagos eltérésük mindössze 3 fokperc és 6 fokmásodperc (1 fokperc = 1 fok 60-ad része). Az alap 2,1 cm-es hibahatáron belül tökéletesen vízszintes. Az oldalak dőlésszöge 51 fok 50 fokperc 40 fokmásodperc. A piramis oldalainak hossza: északi oldal: 230,26 m, déli oldal: 230,45 m, keleti oldal: 230,39 m, nyugati oldal: 230,3 m. Az újabb mérések szerint az oldalak egymástól való eltérése ennél is kisebb, mindössze 4 cm. A fenti adatokból a piramis magasságára 146 m adódik.
Mivel írásos feljegyzés nem maradt a piramis építéséről, ezért több elmélet született a piramis tájolásának módszeréről.
A csillagászati módszer szerint a pontos északi irány kijelöléséhez először egy kör alakú, nem túl nagy és nem túl magas falat húztak fel, amiben egy csillagász tartózkodott. Éjszaka egy tetszőleges csillag felkelését és lenyugvását megfigyelve a csillagász megjelölte a fal tetején ezek pontos helyét, majd a kör középpontját összekötötte a két megjelölt ponttal. A két pont távolságát megfelezve megkapta a pontos északi irányt.
A módszerhez „csupán” tökéletesen vízszintes fal, kör és függőleges szükséges, és természetesen éles szem mindezek kijelöléséhez. Elképzelhető, hogy a pontosság érdekében a mérést egymás után többször megismételték.
Jelenleg nincs egyértelműen bizonyított elmélet arra vonatkozóan, hogy a három nagy piramis miként és milyen célból épült fel.
Az építmény alapvetően gránit és mészkőtömbökből készült (bár egyéb anyagokat - például habarcsot - is felhasználtak), borítása - amely ma már szinte nem, vagy csupán alig látható - mészkő. A kőtömbök súlya, a 2,5 tonnástól a több 10 tonnásig változik. Így nem meglepő, hogy a gigantikus építmény tömege hozzávetőlegesen eléri a 6 000 000 tonnát.
Nemrégiben megjelent egy elmélet, mely szerint elképzelhető, hogy a piramist a helyszínen előállított betonból öntötték. Ez az elmélet azóta megdőlt, mivel bebizonyosodott róla, hogy a fentebb említett hatalmas tömeg alatt az építmény már az építést követő első néhány évben összeroskadt volna, másrészről a helyszínen öntött betontömböket még a mai technikával is igencsak lassan lehetne 150méteres magasságba és megközelítően 150méteres mélységben néhány milliméteres pontossággal összeilleszteni.
A piramis építési technika reprodukálására egyébiránt számos - különben sikertelen - kísérlet történt (például mint amilyen a japán Waseda egyetem által finanszírozott 1978-ban végzett kísérlet volt, melyet Sakuji Yoshimura professzor vezetett). A kísérlet célja egy csupán tizenkét méteres piramis felépítése volt az eredeti piramisok mellett, a Kr.e. 2500 körüli időszak (tehát a piramisok feltételezett építésének megfelelő) technikai színvonalát és lehetőségeit használva. A japán csoportnak azonban rá kellett ébrednie hogy a "klasszikus megoldás" (réz szerszámok, kőkalapács használata, vizezett homokon, vagy görgőkön vontatott, esetleg hajózott több tonnás kőtömbök csigák és daruk nélkül történő mozgatása pusztán emberi erővel) nem működik. Ekkor a modern technikához fordultak, de így sem jártak sikerrel, még annak ellenére sem, hogy számos további könnyítéssel (például nem a Nílus túlsó partjáról hozták a bányászott köveket, teherautókat, darukat és speciális, ipari kővágő gépeket használtak) éltek.
Számos kísérletet tettek az elmúlt évtizedekben a kutatók, hogy megtudják milyen további - ezeddig esetleg fel nem tárt - kamrákat rejthet még a piramis. Egy ilyen kísérlet volt a Luis Alvarez - a Los Angeles-i egyetem tanára - által vezetett 1967-es, úgynevezett "müon sugárzás vizsgálat". A két éven át tartó kutatás eredménytelenül zárult. A vizsgálat 1969-ben, a kutatásban részt vevő másik tudós - dr. Amr Gohed - alábbi mondatával ért véget: "Ez a dolog tudományos szempontból megmagyarázhatatlan. Vagy a piramis struktúrája képez egy tökéletes káoszt, vagy olyan tényezők játszanak itt szerepet, amelyeket nem ismerünk."
Az építmény közepén megbúvó, kelet-nyugati irányban 10,50 méter hosszú, észak-déli irányban 5,2 méter széles és 5,80 méter magas termet, a Király Kamráját egy 47 méter hosszú folyosón, a Nagy Galérián keresztül lehet elérni. A termet drága márványborítás fedi, ám a kövek felületét nem díszítik faragások. A Király Kamrájának közepén egy hatalmas, nyitott márvány szarkofág áll, ez az uralkodó sírhelye.
A szarkofág mintegy 5 cm-el szélesebb, mint az ide vezető folyosó, ezért azt már a kamra építésekor el kellett helyezniük.
A szarkofág a piramis központi tengelyén fekszik.
