A Várszínház Budapest I. kerületében, a budai várnegyedben található épület. A Szent György téri épületcsoporthoz tartozik (Színház utca 1–3.) 1763-ban épült, mint karmelita templom és kolostor, csak 1787-ben alakították át színházzá. A Várszínház volt az első állandó színház Budán. Ez az egyetlen olyan XVIII. századi magyarországi színházépület, amely ma is játszóhely.
A középkorban a ferencesek Szent János-temploma állt itt, amely 1269-70-ben épült, később a Szent Zsigmond prépostsághoz tartozott a templom, amelyet a vár török megszállásakor a törökök kifosztottak, s elpusztítottak. A keresztény templom épületének egyes megmaradó részei felhasználásával a török időkben mecsetet építettek, amely Buda 1686-os ostromakor dőlt romba. A telket 1693-ban adták át a kármelitáknak. 1725-ben rakták le a templomuk alapkövét, amelynek építése 1736-ra fejeződött be, de csupán 1763-ban került sor a felszentelésére. II. József azonban 1784-ben a rendet feloszlatta. 1786-os budai látogatásának alkalmával személyesen intézkedett arról, hogy színházat alakítsanak ki a kármelita templomból az 1784-ben Budára telepített központi kormányhivatalok tisztviselői karának szórakoztatására. Kempelen Farkas készítette a terveket, amelyek jelenleg vagy lappanganak vagy elvesztek. A színház falába elhelyezett korabeli emléktábla jól mutatja a hely, az épület történetét:
„Itt állott a b. szűznek u. n. új, vagy kisebb egyháza, mely a sz. Zsigmond-prépostsághoz tartozott. Először 1471. említtetik, midőn horogszeghi Szilágyi Erzsébettől, Mátyás k. anyjától gazdagon megajándékoztatott. A török korban (1541-1686) leromboltatván, 1692-ben a karmeli szerzet által József tiszteletére ismét letelepíttetett. II. József császár alatt pedig 1784. német színházzá alakíttatott.” (Betűhíven az eredetiből lejegyezve)
A fennmaradó iratok szerint 1790-ben Budán közel huszonháromezer ember lakott, akik közel sem tudták volna eltartani a Várszínház működését. Ebben jelentős változást egy bécsi határozat hozott. II. József császár 1783. november 23-án keltezett rendelete alapján a Magyar Királyi Helytartó Tanácsot, a Magyar Udvari Kamarát, és a hétszemélyes táblabíróságot Pozsonyból Budára helyezte át, aminek hatására 1784-től seregestől költöztek át a várba, és környékére a hivatalnokok, családjaikkal, és az őket kiszolgáló személyzet tagjai, valamint boltosok, korcsmárosok, fuvarozók, kereskedők. Az elhagyott zárda épület raktárként is szerepelt rövid ideig. A Pesten működő német színtársulat direktora Bulla vetette fel annak eszméjét, és folyamodott a helytartó tanácshoz, hogy a zárda ebédlőjét, vagy esetleg magát a templomot alakítsák át színházzá. Javaslata nyomán került elő a színházépítés gondolata a legmagasabb körökben. Kempelen Farkas tanácsost az udvarnál igen megbecsülték korábbi találmányai miatt, így amikor a volt Karmelita templom színházzá való átalakítás terve megszületett, hozzá fordultak, hogy annak részletes terveit, gépszerkezeteit és várható költségvetését elkészítse. A színház tervét azonban összevonták, a szomszédos volt klastrom kaszinóvá való átalakításával. Kempelen elkészítette az összevont intézmény tervét, és javaslata szerint három úgynevezett „Lausthaus” és három tekepálya kerülne felépítésre, valamint a színház földszintjét úgy terveznék, hogy farsang és bálok idején annak padlója fölemelhető legyen. (nem valósult meg) Az építészeti igazgatóság a javaslatot elfogadta, mivel számításaik szerint, az így felszabaduló helyek remélhető bérletéből finanszírozni lehet az építkezés költségeit, s javasolta a testület, hogy bízzák meg Kempelen Farkast az átalakítási munkálatok vezetésével. Határozatot hoztak továbbá, hogy a klastrom, és a templom elvételéért a város fizesse meg a vallás-alapnak járó kártalanítást. Ez hosszú perlekedést vont maga után, amelyet követően Buda városa húszegynéhány ezer aranyforintról szóló kötelezvényt ugyan aláírt a vallásalap felé, de annak megfizetése alól később felmenetetett.
„A színház, kaszinó, és terasz átalakítási munkálatait Kempelenre lehet bízni, s a kincstár fizesse ki az átalakítás költségeit, 28 362 forintot és negyvenöt krajzárt, hanem nem illik, hogy Kemplen vegye át ezeket a munkálatokat, mivel közhivatalnok. Egyebekben a kancellária javaslatát helyben hagyom” József m. p.
II. József döntése elindította az építkezéseket, amely megvalósulásáig számos tervmódosuláson ment keresztül. Kempelen Farkas 1787 januárjában kezdte meg a munkálatokat. A pénz kezeléssel Pogner Károlyt bízta meg a város, akinek előterjesztése nyomán döntött az utalványozásról a helytartó tanács. A pénz kifizetése folyamatosan az építkezésekkel párhuzamosan folyt, és amelyet az un. Hauptzahlamt (Fizető Vámhivatal) fizetett ki. Az előre eltervezett összeg kevésnek bizonyult, mert már 1787 októberben kimerült az erre elkülönített pénz. További 2500 forint volt az, amelyet kifizetett plusz költségként a Hauptzahlamt, 1788 elején még kiegészült további 1500 forinttal, amelyet viszont a város fizetett ki. Az építkezéseket a kamarilla megbízásából Kristof Hikisch pallér vezette. Az 1788-ban kiadott gótai "Theater-Kalender"-ben, amelyet Carl Wilhelm Ettinger szerkesztett találni leírást arról, milyen volt a megnyíló budai Várszínház. Ebből a leírásból tudhatta meg az utókor, hogy az átadást követően Kemplent ismét Bécsbe helyezték, s az intendatúrával báró Schönsteint bízták meg. A nyitás éveiben 17 díszlete volt a színháznak, amelynek túlnyomó részét maga Kempelen tervezte. Dicséri és kiemeli a kalendárium Kemplen-féle ó-gót, és lovag díszletét, „mely pompára és remek munkára mindegyiknél különb”. Az átalakítások egy pontján, 1787 telén a Bulla-féle társulat tartott előadásokat a volt karmelita klastrom reflektóriumában (a gótai Theater-Kalender leírása szerint).
Az első felújítás 1815-ben történt, majd 1854-ben következett a második felújítás. Az első világháború idején, 1914 és 1918 között az épület katonai raktárként funkcionált, majd felújították és néhány évig ismét színház működött benne. 1924-ben azonban az épületet bezárták, mivel a karzat leszakadt. Berendezését 1943-ban tűzbiztonsági okokból kifolyólag lebontották. 1945-ben a második világháború során az épület megsérült, szerkezeti helyreállítására 1947-ben került sor.
1787. október 17-én nyílt meg a színház, amely 1200 fős közönséget volt képes befogadni. Eleinte német nyelvű társulatok játszottak. Az első magyar nyelvű előadásra 1790. október 25-én került sor: Az Igazházi című darabot Kelemen László társulata adta elő.
Színpadról hivatásos magyar színészek által elhangzó első magyar szó kötődik ehhez az épülethez, és ehhez az első előadáshoz. Így a magyar színháztörténet egyik kulcsfontosságú emlékhelye a Várszínház. Az első hazai színházi bemutató az akkor Budán ülésező országgyűlés idején történt. A Kelemen László vezette társulat, kisebb-nagyobb megszakításokkal hat éven keresztül küzdött első fellépésüket követően a magyar nyelv és kultúra színpadról történő terjesztésével. Majd a társulat feloszlott. Akkoriban német volt a hivatalos nyelv. A vár és környéke elsősorban német-ajkú polgársággal által volt lakott, s kis magyar állandó színtársulat belebukott részint a polgárok közönye, részint a hatóságok, hivatalok gáncsoskodásai miatt. A hivatalok akkoriban II. József német kultúrát preferáló rendelkezései értelmében szabták szűkre a magyar nyelv terjedését segítő színtársulatok működését, miközben a Várszínházban folyamatos német nyelvű előadások tartattak. Bécsből, Németországból jöttek színvonalas programokkal társulatok, zenekarok. Egyebek mellett Beethoven 1800. május 7-én adott itt koncertet.
1803-től fogva ismét magyar társulatok bérlik a Várszínházat, és idővel ismét a magyar színjátszás egyik fontos színhelye, a Pesti Magyar Színház, a későbbi nevén Nemzeti Színház megépítéséig. 1807-ben például Ernyi Mihály társulata játszott ezen a helyen. A kassai színtársulat nyári játéka során jutott el Vácra, ahol értesült arról, hogy a Várszínházat kedvező feltételekkel akár ki is bérelhetné. Így 1833–37-ben jelképes bérleti díjért cserébe játszhatott itt a legerősebb magyar vándortársulat. Később ennek a csoportnak a tagjai alapították a Nemzeti Színházat. A Várszínházban ekkor Déryné Széppataki Róza, Kántorné, Lendvay Márton, Egressy Gábor, Megyeri Károly, Szentpétery Zsigmond, Laborfalvi Róza, Bartha János is játszott, akik egyben a későbbi Nemzeti Színház alapító tagjai is lettek, az egy Kántornét leszámítva. 1837 és 1870 újfent német társulatok szerepeltek. A budai lakosok érdeklődése kevés volt, hogy folyamatosan megtöltse a színház nézőterét. A közönség jó része a pesti lakosokból verbuválódott, akiknek mozgását jelentősen korlátozta a folyamatos átjutás. Nyáron ott állt a Várbazár kioszkja magasságában álló, hajókból összekapcsolt pontonhíd, de télen elsősorban bér-csónakokon lehetett átjutni akkoriban, a Lánchíd megépítéséig. Később is a megfizetendő hídpénz messze felül múlta a csónakosok bérét oda s vissza, így a Lánhíd megépülte után is sokan inkább ladikokkal vágtak neki egy színházi estének, amely télvíz idején, a jégzajlások táján még kockázatos is volt. Így talán érthető, hogy a Várszínház első ötven esztendejében egymásnak adták a kilincset a Várszínház bérlői. Egymás után buktak meg a társulatok.
Az elnémetesedő kultúra miatt, a magyar nyelv védelmében többek közt Buda városa is határozattal korlátozta a német nyelvű előadások megtartását 1870-ben. Kezdetben Aradi Gergő tartott itt társulatával néhány sikertelen előadást, majd 1871-től a Nemzeti Színház játszóhelye lett. Hol drámai, hol operai előadásokat tartottak ebben az időben, majd 1884-ben Feleky Miklós igazgatása alatt működött itt egyebek közt Blaha Lujza, Margó Célia, Makó Lajos, Szírmai Imre játékával. 1884. december 23-án ünnepelték meg a Várszínház 100 éves fennállásának jubileumát, nagyszabású díszelőadás keretei között. 1885-től a Nemzeti Színház és a Népszínház játszóhelyéül szolgált felváltva az épület, 1886-tól pedig a közös intendatúra révén, a Nemzeti Színház, és az operaház tartott előadásokat, de helyt adott a Színművészeti Akadémia nyilvános produkcióinak is.
1905-ben itt működött rövid ideig a XX. századi magyar színjátszás egyik leghaladóbb társulata, a Thália Társaság is Hevesi Sándor vezetésével. A Nemzeti Színháztól bérelték egyes előadásokra a helyiséget. Itt mutatták be August Strindberg: Az Apa című drámáját, 1905. március 12-én, Hebel: Mária Magdolna című művét (magyarországi ősbemutató), 1905. április 12-én, majd Kassowits Tivadar Bruno: Babona című drámáját. A bemutatót követően ezt a darabot nem tartották műsoron. A Thália Társaság (1904-1908) nem is annyira akkori előadásaival, hanem utóhatásával, a szellemi életre, és a hazai színjátszás megújító szellemére gyakorolt ösztönző hatása miatt írta be magát a magyar színháztörténetbe. A Várszínházból adminisztratív okokból kellett távozniuk, vélhetően feltűnő népszerűségük adott aggodalomra okot. Ezt a társulat megszűnésének körülményei is igazolták később. A játszó tagokat lassan felszippantották az akkori vezető színházak társulatai.
1910-ben Nádassy József soproni társulatával próbált szerencsét ezen a helyen, majd visszakerült ismét a Nemzeti Színház kezelésébe. Egy korábban elhatározott felújítás, és renoválás számára kapóra jött, az első világháború miatti szünet. Bánffy Miklós gróf, a Nemzeti Színház akkori főigazgatója rendelte el a színház helyrehozatalát, amelyet háborús időkben, 1917-ben kezdtek meg végül is. Az újbóli megnyitásra 1918. március 21-én került sor, Szép Ernő prológjával, és a direktor erre az alkalomra írt színművét, Bánffy Miklós Az erősebb című darabját mutatták be. Ambrus Zoltán igazgató a Nemzeti Színház kamaraszínházát szándékozta itt kialakítani, ám az épületet alkalmatlannak találták erre.
Kisebb társulatok játszottak itt 1919-től. Ezután igazgatói voltak: Komjáthy János (1919–20), Sebestyén Géza (1920-21), majd Czakó Pál vezette egri társulat téli állomáshelyéül szolgált az épület (1921-24). 1924 tavasztól fogva a főváros bezáratta a színházat, és tervei szerint magyar színészettörténeti múzeummá kívánta átalakítani, amire azonban soha sem került sor.
A második világháború során súlyosan megsérült épület helyrehozatala azonban sok éven keresztül húzódott, elsősorban pénzügyi okok miatt. Belső berendezései, belső szerkezetének jó része elpusztult, a háború alatt. Végül is a magyar kultúra egyik jeles emlékhelyét ismét színházzá alakították, s több mint ötven évi szünet után, teljesen felújítva, régi nevén, Várszínház néven 1978. február 13-án nyitották meg újból, Hernádi Gyula Bajcsy-Zsilinszky Endre című darabjával.
1978–tól 1982-ig a Népszínház játszóhelye volt, 1982-től pedig a Nemzeti Színház kamaraszínháza. Az itt fellépő társulatok zsebkönyvei és színlapjai megtalálhatóak az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárában.
2001. december 1-én a Várszínház mint kamaraszínház megszűnt. Attól kezdve a Nemzeti Táncszínház intézménye működik itt, a Várszínház név pedig csupán az épület megnevezéseként használatos.
Az előcsarnokban áll Kelemen László szobra, Beethoven emléktábláját pedig a színházépület falán lehet látni.
