A Staatsoper (gyakran emlegetett nevén Wiener Staatsoper) (Állami Operaház) Bécs zenei életének központja.
A Staatsoper (gyakran emlegetett nevén Wiener Staatsoper) (Állami Operaház) Bécs zenei életének központja. Nézőterén 2200 látogató fér el, minden februárban a Bécsi Operabál színhelye (csak itt nyitják balról a keringőt!).
A 19. század közepén nagyszabású tervek készültek Bécs városközpontjának megújítására, amelyek magukban foglalták – többek között – egy új operaház létesítését is. A Ringen 1861 és 1869 között August von Siccardsburg és Eduard van der Nüll tervei alapján épült meg az operaház, francia neoreneszánsz stílusban. 1869. május 25-én Mozart Don Giovanni című darabjával nyitotta meg kapuit. I. Ferenc József császár a nyitóceremónián bírálta az épület homlokzatát, ezért Nüll felakasztotta magát. Az első igazgató Herbeck volt, aki – többek között – Goldmark Károly Sába királynője című operáját is bemutatta.
Herbeck utóda Franz Jauner volt, aki szerződtette Richter Jánost. Richter nemzetközi hírű énekkart szervezett az akkoriban Hofoper néven működő operaházban. A bécsi operaház „aranykorát” 1897 és 1907 közé teszik, amikor az intézmény élén a híres zeneszerző, Gustav Mahler állt. Mahler utódja, Felix Weingartner, kiváló karmester volt. A Staatsoper elnevezést – kezdetben nem hivatalosan – az 1920-as évek elejétől használták. Ekkoriban a főzeneigazgató – négy évig Richard Straussal közösen – Franz Schalk volt. A nagy karmesterek sorában Schalk és Strauss után Clemens Krauss, ismét Weingartner, majd a második világháborúig Bruno Walter következett.
1945-ben súlyos légitámadások érték, romba dőlt, külsejét az eredeti szerint restaurálták, de belsejét modern technikai eszközökkel újították fel. Az intézmény élén – 1956-ban történt lemondásáig – Karl Böhm állt, aki kiváló karmester is volt. A helyreállított épületet1955-ben Beethoven Fidelio című operájával avatták újra. Böhm lemondása után a Staatsopert 1956 és 1964 között Herbert von Karajan vezette, aki szintúgy kiemelkedő karmester volt. Egyesek második aranykorról beszélnek – Karajannak mégis 1964-ben az őt ért kritikák miatt kellett lemondania.