Martonvásár város Fejér megyében, a Martonvásári járás székhelye.
A megye északkeleti részén található, a 7-es számú főút mellett Budapesttől 30, és Székesfehérvártól is 30 kilométerre, a Velencei-tótól 13 km-re kelet-északkeleti, Százhalombattától 9 km-re nyugati irányba. A településen keresztülfolyik a Szent László-patak.
Településrésze Orbánhegy, egy mezőgazdasági jellegű külterületi lakotthely. Martonvásár központjától 1,6 kilométerre fekszik északnyugati irányban. A 2001. évi népszámlálás adatai szerint a lakónépesség 66 fő, a lakások száma 17. Továbbá az egyéb lakott lakóegységek száma 10.
A város a Budapest–Székesfehérvár vasútvonalon fekszik. Martonvásárra Budapestről sűrűn közlekednek elővárosi vonatok, de Székesfehérvárral – kisebb számban Siófokkal és Nagykanizsával – is rendszeres összeköttetésben áll.
A település a 7-es elsőrendű főút mellett terül el, határában fut az M7-es autópálya. Martonvásáron északnyugat – délkelet irányban fut keresztül a Gyúró – Ercsi (6204) mellékút. A település a Székesfehérvár és Balaton irányába induló kisebb távolsági autóbusz forgalom része. Sűrű az autóbuszforgalom Martonvásár valamint Gyúró és Ercsi között.
Martonvásár valószínűleg már id. sz előtt lakott település volt a Szentlászló-patak mellett két oldalon, kelta népek vagy szarmaták lakhatták, római császárok hódításai után a honfoglaló magyarok vették szálláshelyül, erről tanúskodnak a tárgyi emlékek, s régészeti bejárások is. A 11. században sűrűn lakott hely lehetett. 1268-ban elsőként már mint vásáros hely említik, amely a kereskedelem élénkülésével csak tovább bővült, mivel a Buda – Fehérvár kereskedelmi út mentén feküdt. Ekkor valószínűleg Fehérvár után Martonvásár Fejér megye legnagyobb városa. A törökök 1526-ban, 1528-ban, 1541-ben, 1543-ban, 1545-ben és 1551-ben vezettek hadjáratot a településen keresztül, így világosan kitűnik, hogy a 16. század közepére már teljesen elnéptelenedett.
Az 1770-es években a Brunszvik család kezére került a terület. Ők nagyszabású építkezésbe kezdtek, 1773 és 1776 között római katolikus templomot, valamint egy barokk kastélyt építettek (ezt 1870-ben neogót stílusban alakították át), nagyszámú telepest vonzottak a korábban kihalt faluba. A város nagy büszkesége, hogy 1800-ban itt vendégeskedett Ludwig van Beethoven.
Korán, már 1861-ben kapcsolódott a település a vasúti hálózatba, a Déli Vasúttársaság Buda–Nagykanizsa vonalára, amely sokáig a második legjelentősebb vasútvonal volt Magyarországon. A Martonvásáron épült vasútállomás szolgált a lassú szerelvények szénnel és vízzel való feltöltésére is. A lehetőségek ellenére azonban Martonvásár továbbra is csak a mezőgazdaság területén emelkedett ki, terményeinek a vasút jó piacot biztosított a közeli fővárosban.
A második világháború súlyos pusztításokat végzett a településen, ahol a Brunszvik család korábbi birtokainak szétosztásával nagy lehetőség nyílt a mezőgazdaság további növelésére. 1951-ben mezőgazdasági kutatóintézet alakult a faluban, amely 1953-tól kezdve a Magyar Tudományos Akadémia Kezelésében áll, kezdettől fogva a legfejlettebb hasonló intézmény Magyarországon. Szintén ebben az időszakban alakult ki Martonvásár turizmusa. Amelynek nagy növekedése 1991 után az első „Martonvásári Napok” megrendezésével kezdődött.
1985 és 1994 között a település külterületén fekvő Martonvásári Büntetés-végrehajtási Intézetben tartották fogva a szigorított javító-nevelő munkára ítélt személyeket.
A település 2005-ben kapott városi rangot.
A települést a kormány 2013-tól a Martonvásári járás székhelyének
jelölte ki.
A kastélyparkban évente, július-augusztusban koncerteken Beethoven-műveket mutatnak be.
