Málta megalitikus templomai gyűjtőnév alatt az i. e. 3600 és i. e. 2500 között, Máltán emelt megalitikus épületek maradványait értjük. A hatalmas templomok az újkőkori ember első bonyolult, előre megtervezett építményei, amelyeket az UNESCO, mint az egyetemes kultúra egyedülálló emlékeit a világörökség részének deklarálta.
Eredetileg, 1980-ban a Gozo szigetén található ggantijai komplexum két temploma kapta meg a világörökségi státuszt, majd 1992-ben további öt őskori templomegyüttesre terjesztették ki a címet:
Málta szigetének első lakói a Siracusa közelében található Stentinello faluból származó földművesek és állattenyésztők voltak, akik i. e. 5000 körül érkezhettek – a régészek jellegzetes, geometrikus elemekkel díszített kerámiaedényeik alapján azonosították őket. A következő évszázadokban újabb csoportok érkeztek Szicíliából. Az itt kialakult fejlett civilizáció mintegy harminc megalitikus templomot emelt. I. e. 3600 körül kezdődött Gozo szigetén a ggantijai templomok építése, majd i. e. 3300 / 3000 között építették a – Paola közelében feltárt és ugyancsak 1980-ban világörökségi státusztra emelt – Hal Saflieni Hypogeum templomsírt. Az i. e. 3000-től i. e. 2500-ig tartó periódus volt a máltai „templomcivilizáció” fénykora: ekkor épültek a mnjadrai, Hagar Quim-i és taxieni vallási célú épületegyüttesek, amelyek spirális díszítései, szobrai és épületelemei megerősítik, hogy a mediterrán Anyaistennő-kultuszhoz kapcsolódtak. Ezután a máltai szigetvilág ismeretlen okból teljesen elnéptelenedett. A később érkező új telepesek mintegy ezer évig temetkezési helyként használták a tarxieni templomokat és kiegészítésül egyszerű dolmeneket emeltek. (A régészek Salentóban találtak ezekhez hasonlókat, ezért feltételezik hogy Pugliából jöttek.) I. e. 1500 körül a sziget negyedik megszállása során újabb népcsoportok érkeztek Szicíliából, akik erődített falvakban telepedtek le. Ezután érkeztek a karthágóiak, a föníciaiak, majd i. e. 218-ban a rómaiak, de a megalitikus templomok csodálatos civilizációja ekkorra távoli emlék volt csupán.
Az Anyaistennő máltai templomai a csiszolt kőkorszak emberének építészeti remekművei. A nagyszabású, több helyiségből álló épületek teljesen újszerű, kreatív vonalvezetésű „lóhere” alaprajzúak. Ez a jellegzetes forma több mint ezer éven át ismétlődött, a technikai fejlődésnek és a kultusz igényeinek megfelelő változtatásokkal. A templomok általános jellemzői, hogy egy erős, általában D, vagy félkör alakú külső fal 2-6 helyiséget zár körbe, amelyek szimmetrikusan, párosával, vagy háromlevelű lóhere alakban helyezkednek el egy folyosó vagy belső udvar mentén. A helyiségek falai apszissal ellátott félkör alakúak vagy oválisak. A máltai szakrális épületek jellegzetessége, hogy sehol sincsenek éles sarkok, vagy szögletek; mind a külső falak, mind a belső helyiségek lekerekítettek. A külső és belső megalitikus falak közötti helyet földdel és kőtörmelékkel töltötték ki. Az udvarokban oltárok, medencék, edények és szobrok alkotják az állatáldozattal végződő vallási rítusok kellékeit. A templomok monumentális, homorú homlokzata tágas külső terekre néz; a szemöldökköves kapu két oldalán, gyakran hatalmas kőtömbökből formált padok fekszenek. A templomok teteje fából készült; melyeknek mára nyoma sem maradt.
Gozo szigetén a Xaghara-fennsík szélén található a ggantijai komplexum két temploma. A templomokat óriási kőtömbökből álló, ma hat méter magas fal övezi. A név jelentése: „óriások tornya” . Egy legenda szerint a templomokat óriás félistenek építették, ugyanis csak ők bírták kitermelni és elszállítani az épületeket alkotó hatalmas mészköveket – az ősi máltaiaknak akkoriban csak kőszerszámaik voltak.
A déli templom a nagyobb és a régebbi. A tökéletes négyzet alakú kváderkövek két sorából álló bejárat után két egymással szemben lévő helyiség következik; innen egy a bejárattal szemben található kapun át három nagyobb terembe érkezünk, amelyek egy kövezett udvar körül, háromlevelű lóherét formázva helyezkednek el. A helyiségek belső falai befelé hajlanak.
A legnagyobb helyiség 10,50 x 9 méteres; a végében kisebb pilaszterekkel alátámasztott vízszintes mészkő lapokból összeállított oltár áll. Az oltáron kívül különféle fülkéket, tabernákulumokat, kővázákat, négyszögletes kémlelőnyílásokat és padlóba vájt lyukakat alakítottak ki. A kisebb, északi templomban négy, csaknem félkör alakú, párosával elhelyezkedő helyiség van; a kapuk felső illetve az architrávot alátámasztó belső részén homorú kőtömböket alkalmaztak, hogy stabilabbá tegyék az építményt.
Mindkét templomban számos szobor, spirális dombormű és állatokat ábrázoló díszítés volt, amelyek összetett élet- és termékenységkultuszra utalnak. A spirál, mint a teremtő mozgás és az élet szimbóluma, számos ősi kultúrában jelen van, időnként kígyó, vagy szvasztika alakjában.
Ggantija templomainak maradványaira 1816 és 1820 között bukkantak rá, és 1827-ben John Otto Bayer ezredes, Gozo alkormányzója felügyelete alatt kezdtek a térség megtisztításához és régészeti feltáráságoz.
Málta nyugati partján, a kis Filfla-szigettel szemben található a három templomromból álló mnajdrai kompexum; Шаблон:Coor dms. A teplomok két szinten helyezkednek el egy félkör alakú udvar körül és három különböző időszakban épültek. A legrégebbi templom a ggantijai időszakban (i. e. 3600 / 3200), a másik két templom a tarxieni templomok építési szakaszának (i. e. 3150-2500) elején, illetve közepén épültek.
Az első templom a legkisebb, alaprajza háromlevelű lóhere alakot formáz és jellegét tekintve követi Ggantija templomainak mintáját.
A legjobb állapotban a legalacsonyabban fekvő, un. második, vagy déli templom maradt fenn.
Szép homorú homlokzata van, belsejében az első helyiségpár falából nagy fülkék nyínak; két mészkőtömböt találtak itt, amelyeken fúróval készített lyukak sorakoznak, egyes helyiségek – feltehetőleg az „orákulumszobák” falában pedig kémlelőnyílások vannak. Valószínűleg ezekben a titkos szobákban rejtőztek a papok jövendőmondás közben. A néhány vízszintes, befelé hajló kőtömbsor látványából arra lehet következtetni, hogy a helyiséget álboltozatos tető fedte.
A középső, legmasabban fekvő templomba, amely utolsóként épült, monumentális hármas-kapu vezet; nevezetessége hogy egyik kőtömbjén a tetővel ellátott templom faragott mása áll.
Mnajdra templomaitól 500 méterre egy magaslaton található a sziget legnagyobb, négy önálló épületmaradványból álló megalitikus komplexuma; Шаблон:Coor dms. Az épületcsoport legjelentősebb része a többször is kibővített Ħaġar Qim-i templom, amelynek alaprajza teljesen egyedi arculatot mutat. A templom központi apszisát kelet nyugati irányban kibővítették és további szobákkal, fülkékkel egészítették ki i. e. 3000 és i. e. 2500 között. Részei: bejárat, udvar, jósfülke az udvarról további két apszisos helyiség, és két egyszerű ovális terem nyílik. Érdekessége, hogy az egyetlen olyan megalitikus templom, amelynek két bejárata van (másik „ajtó” a homlokzati főbejárattal szemben áll).
A monumentális homlokzat része egy 5 méter magas, a falból kiemelkedő monolit, valamint a templom észak-keleti falában áll a legnagyobb mészkőlap, amely 6,4 méter széles, 5,2 méter magas és 20 tonna súlyú. A belső udvarra néző egyik terem átjárójánál két asztal alakú oltár áll; ezeket a gombára emlékeztető oltárokat kilyuggatott pilaszterek és átfúrt mészkőtömbök tartják.
A belső helyiségekből nőalakokat ábrázoló szobrok – köztük a híres „Máltai Vénusz” [1] – kerültek elő, amelyek a spirál- és állatmotívumokkal szépen dekorált oszlopos -, és az unikumnak tekinthető asztal-szerű oltárokkal együtt a Nemzeti Régészeti Múzeum kincseit gazdagítják Vallettában.
A legdélibb helyiségben az oltár helyén egy henger alakú fallikus monolit áll, és hasonló található a templomon kívül is, ami arra utal, hogy a templom a termékenységkultusz szolgálatában állt.
Az épületcsoport maradványaira 1647-ben találtak rá; a feltérképezés 1851-ben, az ásatások 1885-ben kezdődtek meg. A legjelenősebb feltárási szakaszt 1909-ben Sir Themistocles Zammit és T.E. Peet régészek végezték. 1947 és 1950 között restaurálási és újjáépítési munkálatok folytak.
Ta' Ħagrat és Ta' Skorba templomai a máltai szigetország számos részén fellelhető ősi meglitkultúra további mintapéldái. Mindkét helyszínen a klasszikus, háromlevelű lóhere alaprajzú templomok romjai állnak.
Ta' Ħagrat két templomát 1923. és 1925-26-ban Sir Themistocles Zammit a Nemzeti Múzeum egykori igazgatója tárta fel, majd 1937-ben restaurálták a maradványokat. A nagyobbik templom építésének ideje i. e. 3600 és i. e. 3000 közé, a kisebbiké i. e. 3300 / 3000 közé tehető. A templomok egy régebbi i. e. 4100-3800 között emelt kőépület maradványaira épültek.
Skorba romjait 1961 és 1963 között D.H. Trump régész tárta fel. A most látható templommaradványok keletkezése előtt már település állt itt. Ennek kézzelfogható emlékei és bizonyítékai a feltárási terület északi részén talált szobrocskák, amelyek kb. i. e. 4100-ból valók. A nagyobbik, nyugati templom bejárati része a legkorábbi, i. e. 4850 körül emelt épületmaradvány; a templom további részei i. e. 3600-3000 között épültek. A kisebb, keleti templom építésének ideje i. e. 3000-2500. A terület a bronzkorban (i. e. 2500-1500) is lakott település volt.
Mint Málta több őskori emléke esetében, Tatxient is helybéliek elbeszélése alapján találta meg Zammit, és az 1915-ös ásatás során hozta felszínre. A lelőhely Málta külvárosában áll, modern épületektől körülvett területen. A ma látható romok három prehisztorikus templomból származnak. Feltehetően a korabeli hívők számának növekedése késztette az építtetőket arra, hogy a templomegyüttest újabb templommal bővítsék.
A déli templom feltételezetten i. e. 3100 körül épült; 3,4 méter magas homlokzata félkör alapzatú; négy, apszissal ellátott helyiségből áll. A templomban spirálokkal és állatfigurákkal díszített kőtömböket találtak. Az ábrázolásokon megörökített állatokat azzal a szent kovatőrrel áldozták fel, amelyet az egyik oltár mellett, egy falfülkében találtak. A templom egyik kis udvarában állt az a nagy szobor, amely az Anyaistennőt ábrázolta. A kolosszális nőalak csonkán maradt ránk, de tudjuk, hogy kb. 3 méter magas lehetett. A szobor épen maradt alsó része egy díszes alapzaton áll – normális lábfejek, két aránytalanul vastag lábszár és egy hosszú rakott szoknya. (A teljes szobrot a Ħaġar Qim-i templom aznos jellegű, kisebb szobrai alapján lehet elképzeli. [2] , [3] )
A középső templom i. e. 3000-ből való és a máltai templomok között egyedülállóan három pár helyiségből áll. Tágas, kövezett udvarán nagy kőből rakott tűzhely állt, az egyik termet pedig egy hatalmas kőtál foglalja el – talán ebben gyűjtötték össze az áldozati állatok tetemét. A templom további helyiségeibe csak úgy juthatunk, ha átlépjük a padlóra, illetve vízszintes talpkövekre helyezett, kettős spirálmotívumokkal díszített kőtömböket, amelyek valószínűleg azt jelezték, hogy oda csak a papok léphetnek be.
A templomegyüttes legrégebbi része egy i. e. 3250 körül emelt egyszerű szerkezetű kistemplom.
A tarxieni megalit templomegyüttes a nagykőépítés technikai-technológiai megoldása mellett több olyan tér-építészeti és téralakítási jellegzetességgel szolgál, ami a ma emberét is elismerésre készteti. Ezek közt első helyen a veseszerű alaprajzú épített terek kialakítása és térkapcsolása áll. Ezt funkcionálisan a térkapcsolati helyeken összeszűkűlő keresztmetszet trilitekkel (az orthosztát előképe) való kihangsúlyozó szegélyezése a, vizuálisan pedig az oltárszerű „áttekintőőablakok” b létesítésével oldották meg.
A templomterek szerkesztésénél határozottan kirajzolódik azok tengelyre való szervezése c. Vélhetően politeizmusra utalnak a nagy terek kápolnaszerű térbővületei d, de ugyaakkor az egyes templomtér-együttesek eszmei összefogását a díszes elemekkel is hangsúlyozott főoltár építményei határozzák meg.e,f. A máltai megalitikus templomok díszítésének rendszeresen visszatérő eleme az egyszeres, vagy kettős spirál, illetve – főként Tarxienben – a négy ellentétes csigavonal, amely a tudósok szerint az életkultusz grafikai összefoglalása. A három templomból álló tarxieni épületegyüttes a máltai civilizáció csúcsát jelenti.
