Régészeti lelőhelyek a Karakeçili

Hattuszasz

6.2/10

Hattuszasz (Ḫattušaš) a Hettita Birodalom központja Anatólia középső részén a mai Boğazkale nevű település közelében helyezkedett el. Ma látható épületeinek nagy része az i. e. 14. és 13. században épült, abban az időben, amikor a nagyhatalmú hettita uralkodók, főleg III. Hattuszilisz és IV. Tudhalijasz monumentális épületeket emeltettek a városban és kiterjesztették annak külső határait. Hattuszasz egy hegyes, völgyekkel és vízfolyásokkal tagolt vidéken épült egy még korábbi település helyére. Ahogy területe bővült folyamatosan hozzáigazította formáját és elrendezését a környezethez, valamennyi fő épülete teljes mértékben alkalmazkodott a hegyvidéki körülményekhez. A település négy nagyobb részre osztható: Büyükkale és a rajta épült citadella (zárt, elkülönülő egység a városon belül); Felsőváros, Alsóváros és a Büyükkaya-hegy.

Hattuszasz maximális kiterjedését az i. e. 14. és 13. század között érte el. Az ásatások során a felsővárosban számos templomépületet azonosítottak, ahonnan nagymennyiségű ékírásos dokumentum került elő. Az ásatások során öt réteget tártak fel. Az V. ásatási réteg egy i. e. 2000-ből való települést tárt fel, a IV. réteg a hettita betelepülés korszakából való. A fénykori Hattuszaszt a III/a. réteg rejtette. A III/b. réteg a késői újbirodalom kora, és a II. rétegtől hatalmas tűzvész nyomai választják el. A II. rétegben késői fríg korra utaló leleteket találtak, az I. réteg pedig hellenisztikus korú. A Felsővárost déli oldalról egy tornyokkal tagolt városfal védte, ezekbe építették a híres kapukat, az Oroszlános kaput, a Király kapuját és a Szfinxek kapuját. Az Alsóvárosban - melyet szintén egy fal vett körül- tárták fel a város legnagyobb épületét az ún. 1. vagy Nagy templomot. Egy főépületből és számos körülötte elhelyezkedő raktárhelyiségből állt, a vihar istenének Teszubnak és a napistennőnek Hebatnak ajánlották. Hattuszasztól 2 km-re északkeletre található Yazilikaya ( a "feliratos szikla" ), ahol egy sziklaszentélyt építettek. A szentély az i.e 13. század második felében történt kialakítása IV. Tudhalijasz királynak tulajdonítható.

A város története

Földrajzi környezet és a kezdetek

Hattuszasz Közép-Anatólia északi részén fekszik, éghajlata száraz kontinentális, a tél hosszú és hideg, a nyár viszonylag rövid, de forró. A történelem előtti időkben a terület csapadékosabb volt, kevésbé szélsőséges hőmérsékletekkel. A terület sokkal alkalmasabb volt földművelésre és állattenyésztésre, mint napjainkban. Sűrű erdők és bozótosok borították, ami megkötötte a talajt, és hatására a talajvíz szintje is a jelenleginél magasabban volt. A paleolitikum és a mezolitikum idejéből (amikor vadászó és gyűjtögető népcsoportok vándoroltak a területen) nagyon kevés lelet került elő. A neolitikum korából ( amikor a népesség letelepedett, földműveléssel és állattenyésztéssel kezdett foglalkozni) is kevés nyom maradt, valószínűleg azért, mert az erdőkkel borított hegyes területeken nehezen lehetett földművelésre alkalmas területeket kialakítani.

Korai telepesek (i. e. 6. évezred - i. e. 3. évezred)

A területen az első településnyomok az i. e. 6. évezredből valók, a rézkor kezdetéről, amikor kisméretű, szétszórt falvak jelentek meg legfőképpen a hegyoldalakon és a sziklás kiemelkedések tetején. Egy ilyen település maradványa Büyükkayán az legkorábbi eddig előkerült településnyom Hattuszaszban. A következő évezredekben a környék csak nagyon lassan, fokozatosan települt be, és csak az i. e. 3. évezredben, a korai bronzkor idején alakult ki egy olyan településhálózat, amelynek részei kereskedelmet folytattak egymással és kialakultak egy bonyolultabb társadalmi fejlődés alapjai. Egyes települések politikai és vallási központtá váltak és egyre nagyobb területre terjesztették ki hatalmukat. A fejlődést az is gyorsította, hogy a környéken számos ásványkincset találtak. A korai bronzkor vége felé hatti népcsoportok telepedtek le a későbbi Hattuszasz területén, innentől kezdve a város kb. i. e. 1700-ig folyamatosan lakott volt. Nyomaik az Alsóváros, Büyükkale és Büyükkaya területén azonosíthatóak, településeiket megerősíetett falakkal védték.

Az i. e. 22. század és az i. e. 18. század között azonban semmilyen írott forrás nincs Hattuszaszról, vagy akár bármelyik hatti-hettita településről. Ezért e négy évszázadról csak a régészet mondhat valamit. Ebben az időben valószínűleg csak a Büyükkale területén volt telep (legalábbis csak innen ismertek leletek), ekkor keletkeztek a Vb-Va és IVd rétegek. Egyes vélemények – például Bittel – szerint e korszakban lakatlan periódus(ok) is volt(ak).

Az asszír kereskedő kolóniák kora (i. e. 2000 - i. e. 1700)

A középső bronzkorban a város nagy jelentőségre tett szert, az i. e. 19. - i. e. 18. század körül asszír kereskedők egy kolóniát alapítottak a területén, hogy a helyszínen a karavánok számára árut, rezet, ezüstöt, aranyat és drágaköveket szerezzenek be. Ezt az árut Mezopotámiába szállították, ahonnan visszafelé ónt, szöveteket és ruhákat hoztak. Az asszír kereskedők utazásaik során kapcsolatba kerültek más anatóliai városok termékeivel is, így idővel az egész kelet-anatóliai területet kereskedelmi kapcsolatok szőtték át.

A későbbi Hattuszasz mellett számos más hatti uralom alatt álló városban létesítettek kolóniákat, családjaikkal elkülönített városnegyedekben laktak, ezeket karumnak (akkád szó, jelentése „kikötő”) nevezték. Politikával nem foglalkoztak, adót fizettek a város urának, aki cserébe védelmezte őket. Ezek az asszír kereskedők terjeszetették el az írást az anatóliai városokban. (A kereskedelem nem létezhetett adminisztráció nélkül.) A megrendeléseket, vásárlásokat, eladásokat, hitelnyújtásokat akkád nyelven írt ékírásos agyagtáblákra jegyezték fel. Ezeken a táblákon jelenik meg először a város neve Hatti. Ebben a korban Büyükkale területén egy erődöt építettek, itt lehetett az uralkodó székhelye. A város többi része a Büyükkale alatti domboldaltól addig a területig terjedt, ahol később a Nagy templomot emelték. A kereskedők karumja a város északi részén feküdt. A várost a támadások kivédésére erős falakkal vették körül. Az i. e. 2. évezred első századaiban Közép-Anatólia területén folyamatosak voltak a harcok a hattik és a betelepülni igyekvő hettiták között.

I. e. 1700 körül a város teljesen elpusztult egy tűzvészben, amikor Anittasz Kusszara királya megtámadta és lerombolta. Sőt még átokkal is sújtotta, miszerint aki újra felépíti a várost és benépesíti, azt a Viharisten büntesse meg. Az i. e. 17. század második feléig elhagyatottan állt, majd I. Hattuszilisz hettita uralkodó Hattuszasz néven székhelyéül választotta.

Hattuszasz a Hettita Óbirodalom idején (i. e. 1650/1600 - i. e. 1400/1350)

Bővebben: Hettita Birodalom

Hattuszasz első hettita uralkodója Anittasz királyhoz hasonlóan Kusszara városból származott, a birodalmi Hatti uralkodója volt, valószínűleg I. Labarnasz, uralkodói neve Ḫattuš+šiliš (Ḫattušiliš, ejtsd Hattuszilisz), azaz "Hattuszasz szülötte". Uralkodása alatt ismét elterjedt az ékírás, amelyet az asszír kereskedelmi hálózat összeomlása után egy ideig átmenetileg nem használtak. A feljegyzések száma egyre nőtt, egész agyagtábla-archívumok maradtak fenn az utókor számára. Az agyagtáblák többek között szerződéseket, hivatalos állami levelezést, törvénygyűjteményeket, jóslatokat, irodalmi szövegeket, jogszabályokat tartalmaznak. 1906 óta Hattuszasz területén kb. 30000 agyagtáblát és táblatöredéket találtak. I. Hattuszilisz uralkodása alatt több hadjáratot vezetett Közép-Anatóliába és Szíria északi részére. Utóda I Murszilisz folytatta elődje terjeszkedő politikáját, elfoglalta Aleppót, seregei i. e. 1595-ben felégették és kifosztották Babilont és elhurcolták a szent istenszobrokat. A hettita hódítás véget vetett Hammurápi dinasztiájának. Az I. Murszilisz halálát követő zavaros időszakban a hettiták hatalma meggyengült, a meghódított városok fellázadtak, és a birodalom fenhatósága már csak ismét Közép-Anatóliára korlátozódott. A hettita középbirodalom korában (vagy más periodizáció szerint az átmeneti korban) I. Tudhalijasz északra, Szapinuva városába tette át a székhelyet, valószínűleg a Kaszka fenyegetés miatt, mivel délről a szövetséges Kizzuvatna védte. Valamikor még I. Szuppiluliumasz előtt visszakerült Hattuszaszba az uralkodói székhely. Hattuszasz városszerkezete i. e. 1400 körül nagyjából ugyanolyan volt, mint a hatti uralkodók idejében. Büyükkale területén helyezkedett el a király megerősített rezidenciája, amit az alatta elterülő várossal és Büyükkayával együtt egy erődrendszerrel védtek. A város magja kb. 0,9 × 1,2 km helyet foglalt el, emellett a városfalakon kívül elszórt települések épültek. I.e. 1400 körül Hattuszaszt támadás érte, épületeinek nagy része az ostrom alatt leégett. Szuppiluliumasz iratai alapján II. Tudhalijasz idején is közvetlen ostrom, de legalábbis fenyegetettség alatt állt, és II. Tudhalijasz Szamuhában tartotta rezidenciáját.

Hattuszasz a Hettita Újbirodalom idején (i. e. 1400/1350 - i. e. 1180 k.)

I. Szuppiluliumasz (i. e. 1370/1330 - i. e. 1344/1322) uralkodása alatt a Hettita Birodalom ismét felvirágzott. Határait egészen Egyiptomig terjesztette ki, ahol a mindkét fél által folytatott terjeszkedési kísérletek miatt állandósultak az összecsapások. A Kádes melletti csatában (i. e.1286/1275) II. Muvattalisz jelentős csapást mért II. Ramszesz egyiptomi fáraó seregeire, ezek után a két rivális hatalom tartós békét kötött. Muvattalisz idejében Hattuszasz elvesztette főváros szerepét mert az uralkodó délebbre fekvő Tarhuntasszába helyezte át székhelyét. Utóda III. Muvattalisz visszatért Hattuszaszba, de mielőtt komolyabb építkezésekbe foghatott volna nagybátyja megfosztotta trónjától és III. Hattuszilisz néven a Hettita Birodalom ura lett (i. e 1275/1264 - i. e. 1245/1239). Ő és utóda IV. Tudhalijasz (i. e. 1245/1239 - i. e. 1215/1209) idejében a város újból felvirágzott, a ma is látható épületromok nagy része ebből a korból származik. Az Alsóváros védelmét megerősítették, a régebbi falakat újjáépítették, a falakon belül nagyszabású építkezésekbe kezdtek, számos templomot emeltek. A Királyi citadellát is teljesen átépítették, egy nagyméretű palotát emeltek oszlopos csarnokokkal, lakó- és tárolóhelyiségekkel, fogadócsarnokokkal. IV. Tudhalijasz idejében alakították ki Yazilikaya végső formáját is. Ezután Hattuszasz a birodalom politikai központja mellett vallási központtá is vált. IV. Tudhalijasz halála után a város hanyatlani kezdett, rossz termések sorozata követte egymást, ezenkívül a helyzetet trónviszályok is nehezítették. Az i. e. 13. század vége felé újabb erődítményeket emeltek, ami külső fenyegetettségre utal. A gabonatárolókat Büyükkaya területén elbarikádozták, a felsőváros templomai közül számos épületet nem gondoztak, amelyek így összedőltek. Területükön lakónegyedek épültek, azért, hogy menedéket nyújtsanak azoknak, akik eredetileg a város falain kívül laktak.

Hattuszasz bukása i.e. 1180 k.

Ahogy a Hettita Birodalom hanyatlott fővárosa is elvesztette politikai, gazdasági és vallási vezető szerepét. Lakosai folyamatosan elvándoroltak és uralkodója II. Szuppiluliumasz (IV. Tudhalijasz fia) is máshova helyezte át székhelyét ami megpecsételte a város sorsát. Az épületek egy részén a kutatások pusztítás nyomait fedezték fel. A támadókról akik később romok közé települtek nem maradtak információk, csak az tűnik biztosnak, hogy nem hettiták voltak.

A sötét kor, a frígek és a perzsák kora (i. e. 1180 k. - i. e.334)

A Hettita Birodalom bukása utáni 300 évről Hattuszasz területén nem sok nyom maradt. A betelepülők életszínvonala alacsonyabb volt, mint a birodalom lakosaié. Valószínűleg északi irányból vándoroltak és telepedtek le a városban. Agyagedényeiket kézzel formázták, fazekaskorong használata nélkül, írásos feljegyzéseket nem hagytak hátra, építményeik sokkal egyszerűbb szerkezetűek voltak, mint a korábbiak. Ezidőben a város neve Pteria lett.

Az i. e. 9. században településük elfoglalta Büyükkale egész területét, az i. e. 8. században már kiterjedt az alsóvárosra is, az i. e. 7. század közepén Büyükkale terültetét erőddel erősítették meg valószínűleg az Eurázsiából Közép-Anatóliába vándorló idegen törzsek támadásai ellen. Az i. e. 680 utáni korszakot fríg korszaknak tekintik a város történetében, mert építészete és anyagi kulturája hasonló a nyugat-anatóliai fríg területek kulturájához. Virágzott Kübelé istennő kultusza, és számos agyagedényen találtak bekarcolt fríg feliratot. I. e. 585-ben Közép Anatólia jelentős része Midász király uralma alá került, majd az Akhaimenida Birodalom részévé vált, de ezek az események nem hoztak jelentős változást a város életébe. Az i. e. 5. században fokozatosan elveszette minden jelentőségét de folyamatosan lakott maradt.

Hellenisztikus, római és bizánci kor (i. e. 334- i. sz. 1071)

Nagy Sándor hajárata nem befolyásolta a város életét, következő virágzóbb korszakát az i. e. 3. század első felében élte, amikor egy Közép-Európából bevándorló galata törzs elfoglalta a város és környékét. Büyükkale újból megerősített citadellává vált, az alsóváros helyét egy kisméretű falu foglalta el. I. e. 25-ben római befolyás alá került, területéről a római korból származó épületmaradványok, sírok és bányászati tevékenységre utaló leletek kerültek elő. A bizánci korról keveset tudunk, annyi biztosnak tűnik, hogy a 10. és 11. században a Felsőváros területén a templomkörzettől északra egy falu helyezkedett el. A régészek kisméretű templomok, egy nagy temető és tanyák maradványait tárták fel. Sarikkale hettita korból származó épületeit megerősítették. A 11. század végén Hattuszasz elnéptelenedett, IV. Rómanosz bizánci császár uralkodása alatt a területet a szeldzsuk származású Alp Arszlán szultán foglalta el.

A bizánci kortól napjainkig (i.sz. 1071- )

A következő évszázadokban a területen csak elszórt települések voltak, majd az i. sz. 16. században egy türkmén származású törzs telepedett le e környéken. Az i. sz. 17. században megalapították Boğazköy települést amelynek nevét később Boğazkaléra változtattak. Napjainkban Boğazkale Çorum tartomány adminisztratív központja. Hattuszaszt 1986-ban vették fel a UNESCO Világörökséglistájára ( No. 377.). 1988-ban a török hatóságok a romvárost Nemzeti Történelmi Parknak nyílvánították. 2001-ben a területen talált és jelenleg az Anatóliai Civilizációk Múzeumában őrzött több mint 30 000 ékírásos agyagtáblát és táblatöredéket felvették A világ emlékezete program (UNESCO) keretében védendő értékek sorába.

A város felfedezése és a régészeti feltárások

  • 1809 Johann Ludwig Burckhardt felfedezett egy épületbe épített követ, amelyen ismeretlen hieroglifákat azonosított. Felfedezését 1822-ben a Travels in Syria and the Holy Land című művében tette közzé, ez az első ismert hettita emlék. A követ 1880-ban Augustus Johnson újra megtalálta.
  • 1834 július 28-án Charles Texier felfedezte Hattuszasz romjait. Rajzokat készített Yazilikaya domborműveiről, a város néhány épületmaradványáról és felvázolta a város alaprajzát.
  • 1836:William J. Hamilton számos rajzot készít a romokról, köztük az 1. templomról. A várost római eredtűnek véli.
  • 1858:Heinrich Barth és Andreas D. Mordtmann rajzokat készít az 1. templom romjairól, és letisztíttatja Yazilikaya kisebb, B jelű helyiségének domborműveit.
  • 1861: Georges Perrot, Edmont Guillaume és Jules Delbet részletes és pontos rajzot készít Yazilikaya domborműveiről és publikálja az első fotókat a sziklaszentélyről, Yenicekaléról és a Nişantaşi feliratról
  • 1864: Henry J. von Lennep újabb rajzokat készít a sziklaszentélyről
  • 1882: Karl Human topografikus rajzot készít a városról és gipszmintát vesz számos domborműről.
  • 1887: Megjelent Georges Perrot Historie de l'Art dans l'Antiquité című gyűjteményes munkája Anatólia emlékeiről.
  • 1893-1894: Ernest Cauntre kutatóárkokat nyit az 1. templomba és a sziklaszentélybe. Publikálja az első, Hattuszaszban előrekült ékírásos táblákat.
  • 1906: Hugó Winckler és Teodor Makridi ásatásokt végez Büyükkalén és kutatófúrásokat a város számos más pontján. Az előkerült kb. 2500 ékírásos táblatöredék alapján a várost első ízben tudják Hattuszaszként azonosítani. A legelső hattuszaszi leletek közt említendő III. Hattuszilisz és II. Ramszesz államközi szerződésének egy példánya. Bár sem a hettita nyelvet, sem a hettita írást nem ismerték, mégis olvasható volt, mert akkád ékírással, babiloni nyelven készült.
  • 1907: A Német Régészeti Intézet és a Német Keleti Társaság ásatásokat folytat Otto Puchstein, Winckler és Makridi vezetése alatt. Elkészül a romok első részletes dokumentációja rajzokkal és fotókkal illusztrálva. A hattuszaszi ásatások során kezdett körvonalazódni a hettiták története, mivel jelentős mennyiségű feliratos emléket találtak. Winkler 1907-ben az Ideiglenes jelentés című dolgozatában publikálta az első, körülbelül 140 évet felölelő uralkodólistát, amely a hettita újbirodalom korának felel meg I. Szuppiluliumasztól IV. Arnuvandaszig (Šuppiluliumaš, Arnuwandaš). Ennek egyik érdeme, hogy először adta meg az uralkodónevek helyes olvasatát az egyiptomi bizonytalan hangzósítás helyett. Így lett az egyiptomi feliratokban említett Szapalulu Šuppiluliumaš, vagy Mauraszar helyesen Muršiliš.
  • 1915: Az ékírásos táblák segítségével Bedřich Hrozný megfejti a hettita nyelvet.
  • 1931-1939 között és 1952-től napjainkig: Folytatódnak a Német Régészeti Intézet és a Német Keleti Társaság ásatásai. Vezetői többek között Kurt Bittel(1977), Peter Neve(1978-1993), Jürgen Seeher(1994-2005). A feltárások során a Királyi citadella szinte egész területét megtisztították, és nagyszabású ásatásokat folytattak az Alsóvárosban, az 1. templom területén ezenkívül a Felsővárosban is.
  • 2001 óta: A feltárások a Felsőváros nyugati területére koncentrálódnak. Ezenkívül kisebb léptékű feltárásokat végeznek a város környékén és a sziklaszentélyben.

A helyreállított falszakasz

A helyreállított falszakasz Az alsóváros bejáratánál 2003 és 2005 között a városfal egy részét helyreállították. A helyreállított szakasz 65 méter hosszú, három 7-8 méter magas falrészből és két 12-13 méter magas őrtoronyból áll. Az eddig összegyűjtött adatok alapján valószínűsíthető, hogy az eredeti fal az i.e. 14. és 13. század körül épült. A többi hettita építményhez hasonlóan a városfal is kőalapra rakott vályogtéglákból készült. A város falaiból csak a kőalap maradt meg, feltártak viszont a városfalakat ábrázoló agyagmodelleket, amelyek alapján az építményt rekonstruálni tudták. Ezek az agyagmodellek részletesek, felismerhetőek rajtuk a tornyok ablakai, a födémhez használt farönkök, és a falak tetején lévő háromszögletű tagolás. A fal átlagosan 7 méter széles volt, és ún. doboztechnikával készült. Ez azt jelenti, hogy egymással párhuzamosan két 1,5-2 méter szélességű falat emeltek, amelyeket szabályos közönként rájuk merőleges falszakaszokkal közöttek össze. Az így keletkezett négyszög alakú tereket földdel és kőtörmelékkel töltötték fel. Az agyagtégla falat kézzel felhordott többrétegű vakolattal borították. A falat 20-25 méterenként tornyok tagolták, amelyek 3-4 méterrel kiemelkedtek a fal síkjából. Kívülről a tornyok tetejét lejtősre alakították ki, amely az esővizet rönkfából kialakított csatornákba vezette. A tető folyamatos karbantartást igényelt, nagyobb esők után újra kellett "szigetelni", a havat azonnal le kellett takarítani róla. Biztonsági okokból csak minden 6. vagy 7. toronynak volt bejárata, ahonnal a fal tetejét a városból el lehetett érni, a többi torony belseje tömör fal volt. A tetőt egy létrán keresztül lehetett megközelíteni. A tornyok szerkezetét rönkfákkal tették stabilabbá, a födémet szorosan egymás mellé rakott fagerendákból alakították ki, amelyet vastag agyagos földréteggel borítottak. Ezt 10-12 centiméter vastag vakolatszerű réteggel takarták be, amit a lapos tetejű épületeknél is használtak. Az építkezéshez agyagtéglát agyagos föld, szalma és víz felhasználásával készítettek. A téglaformát négyszögletes fakeretek segítségével alakították ki. Utána a téglákat 10-12 napig a napon szárították, méretük átlagosan 45x45x10 centiméter, átlagos súlyuk 34 kg volt. A helyreállított falszakaszhoz kb. 64 000 darab átlagos méretű agyagtéglát használtak fel. A rekonstrukciónak két célja volt. Az egyik, hogy képet kapjunk az eredeti városfalról, a másik az, hogy megfigyeljék az agyagtégla építmények mennyire képesek ellenállni az anatóliai éghajlatnak.

Az alsóváros

A legkorábbi településnyomok az alsóváros területén a korai bronzkor végéről származnak ( i. e. 3. évezred vége i. e. 2 évezred eleje ). Később asszír kereskedők létesítettek kolóniát a területen az i. e. 19. században. A napjainkban látható maradványok az i. e. 14 és a i. e. 13. századból valók. Az alsóváros egy mesterségesen elegyengetett területen épült fel. Legfontosabb épülete az ún. 1. vagy Nagy templom volt. A templomtól északra lakóházak maradványai kerültek elő. A város 400 éves történelme alatt a lakóházak szerkezete többször változott, de végig jellemző volt rájuk, hogy sok helyiségből álltak. A régebbi házak általában egy belső nyitott udvar köré épültek, később az udvar helyett egy fedett csarnokot alakítottak ki. Ezekben a házakban papok, szolgálók, kereskedők és kézművesek laktak, a lakosság földműveléssel foglalkozó része a városon kívül lakott elszórt falvakban és tanyákon. A házak falát napon szárított vályogtéglákból építették, amelyeket a nagyobb szilárdság miatt egy rönkökből kialakított keretbe raktak. A tető lapos volt, fagerendákból állt, amit agyagos földdel borítottak be. A házakba kemencéket építettek, nyílt tűzhelyeket alakítottak ki, sőt egyes házakban még agyagból készített fürdőkádak is voltak. A házak nagy részétől az esővizet csatornákkal vezették el, amelyek az utak alatt kialakított csatornarendszerbe csatlakoztak.

Az 1. vagy Nagy templom

Az 1. vagy Nagy templom volt a város legnagyobb épülete. Alapterülete 65x42 méter, a körülötte levő raktárhelyiségekkel együtt 14 500 m²-t foglalt el. Dedikációs feliratot eddig nem találtak, ezért építésének ideje bizonytalan, kb. i. e. 1400 és i. e. 1180 közé tehető. A komplexum egy korábbi épület romjaira épült. Bejáratánál található az Oroszlános kút, egy 5,5 méter hosszú egy darab mészkőtömbből kifaragott medence. Nevét a négy oldalára faragott oroszlánábrázolásokról kapta. A templom bejáratánál három küszöb volt, kétoldalt kisméretű helyiségeket alakítottak ki az őrség számára. A bejárat után következett a kikövezett Templom út, amely a raktárépületekhez vezetett. Az egyik raktárban találhatő az ún. Zöld kő, amelyet valószínűleg kultikus célokra használtak. A templom falai a többi épülethez hasonlóan kőlapra rakott vályogtéglákból készültek, amelyet vakolattal borítottak és festéssel díszítettek. Lépcsőknek nincs nyoma, így a templom épülete egyszintes lehetett, bár belmagassága valószínűleg nagyobb volt, mint a lakóházaké. A belső udvar 27 × 20 méteres, mögötte nyílt a templom szentélye. A udvart magas falak szegélyezték, és lapos, nagyméretű kövekkel borították, amelyekből néhány az udvar keleti sarkában ma is látható. Az ékírásos szövegekből kiderül, hogy az ünnepségek nagy részét az udvaron tartották. Az udvar hátulján egy szabadon álló oltár talapzata látható, vele szemben egy nyitott oszlopcsarnok maradványai. Az oszlopcsarnokom és több előszobán keresztülhaladva juthattak be a kiválasztottak (a király, a királyné és a főpapok) a templom szentélyébe. Egymás mellett két kultuszhelyiség található, így valószínűsíthető, hogy a teplomot a két főistennek, a viharistennek Tesubnak és a napistennőnek Hebatnak szentelték. a kultuszkamrák mérete 8 × 10 méter, nagyméretű ablakokon keresztül kaptak fényt, a hátsó falnál álló emelvényeken az istenség szobra állt.A templom többi helyiségét is valószínűleg rituális célokra használták, vagy a kultusztárgyakat tartották bennük. ezeket a helyiségeket a kutatók üresen találták, ugyanúgy, mint a templom 82 raktárhelyiségét. Csak az átlagosan 2000 liter űrtartalmú tárolóedényekből maradt fenn néhány.

Épületek a hegyoldalon és az alagutas fal

A meredek lejtő amely a Nagy templom és Büyükkale között emelkedik az i. e. 16. században egy megerősített terület volt. A lejtőn számos teraszos épületet emeltek. Közülük kiemelkedik egy nagyméretű 32 × 36 méter alapterületű kétszintes épület. Felső szintjén egy 13 × 17 méteres nagy termet alakítottak ki.Az épület adminisztratív célokra készült, az ásatások során romjai közül nagyszámú agyagtábla került elő. Az i. e. 13. század vége felé tűz pusztította el, és nem építették újjá. A Nagy templomtól déli irányban található Hattuszasz legrégebbi erődítménye. Az i. e. 16 századtól ez az erőd védte az Alsóvárost déli és délnyugati irányból. Az egyik agyagtáblán talált feljegyzés szerint a Hettita Óbirodalom egyik uralkodója Hantilisz emeltette. A fal egészen Büyükkale citadellájáig ért. Mint az összes többi hettita korabeli városfal ez is doboztechnikával készült, vályogtéglákból kőalapra. A fal szélessége kb. 8 méter volt, 12-20 méterenként őrtornyok tagolták. A falba egymástól 70-180 méter távolságra nyolc álboltozatos alagút vezet, melyeknek funkciója egyelőre nem teljesen tisztázott. Az egyik elmélet szerint azt a célt szolgálták, hogy ostrom esetén a város védői ezeken az alagutakon keresztül az ostromlók háta mögé kerültek és hátba támadták őket. Az elméletnek ellentmond viszont, hogy ebben az esetben az alagutakat jobban el kellett volna rejteni. Az alagutak jelenleg törmelékkel vannak tele és nem látogathatók.

A gabonatároló és a nyugati kapuk

A Hettita Óbirodalom korában egy nagyméretű gabonatárolót építettek félúton Büyükkale és a Nagy templom között. Jelenleg 7 méteres földréteg fedi, így nem megközelíthető. A gabonatároló eredetileg kb. 118 méter hosszú és 30-40 méter széles volt. Két sorban 16-16 tárolóhelyiségből állt. Átlagosan 1,5 méter vastag falai agyagtéglákból készültek, a külső falakat vastag vakolatréteggel borították, hogy távoltartsák a nedvességet. A tárolóhelyiségeket először vastagon szalmával bélelték ki, feltöltötték gabonával, majd ennek a tetejére újabb réteg szalma került. Végül vastagon agyagos földdel borították. Ezzel a módszerrel a gabonát évekig is eltárolhatták. Az i.e. 16 század folyamán egy tűzvész elpusztított 12 tárolóhelyiséget. A tűz a kevés oxigén miatt lassan terjedt, a tárolókban a gabona egy része nem szenesedett el teljesen, egyes részeken 1 méter vastagon máig megnmaradt, ami egyedülálló leletnek számít a közel-keleti régészet történetében. A tárolóban főleg árpát és búzát tároltak, kapacitását 7-9000 m³-re becsülik, ami egy évig 20-300000 ember szükségleteit fedezhette.Ez a hatalmas mennyiségű gabona nem csak Hattuszasz lakosait látta el, hanem része volt a Hettita Birodalom államkincstárának is. A gabonatárolótól nyugati irányban helyezkedett el az alsó és felső Nyugati kapu. Mindkét kaput a felsőváros nyugati falába építették. Kialakításuk boltíves volt, két oldalukon őrtornyokkal. A kapuszárnyak vastag fából készültek és befelé nyíltak. Ezeket a nyugati kapukat nem látták el szobordíszítéssel, mint az Oroszlános kaput, vagy a Király kapuját.

A felsőváros

Sarikkale

Az Oroszlános kapu, részlet

Sarikkale sziklás területe a város közepén 60 méter magasan emelkedik ki környezetéből. Tetején a kiterjedt hettita korabeli épületkomplexum fal- és ciszternamaradványai láthatók. A sziklát csak hátulról, délkeleti irányból lehetett megközelíteni, ahol egy kapu és egy bástyákkal megerősített fal romjai maradtak fenn. Egy ilyen központi helyen található épületegyüttesnek minden bizonnyal kitüntetett szerepe volt a város életében. Ezt támasztja alá, hogy a halotti kultuszokkal kapcsolatos agyagtáblák sokszor említést tesznek a bizonyos ˇ"házakról a sziklatetőn". Az épület legnagyobb része már az ókorban elpusztult, később a bizánci korban újjáépítették és megerősítették. Ebben a korban valószínűleg a bizánci település elöljárójának palotája lehetett.

Az Oroszlános kapu

A felsővárost védő fal délnyugati oldalába építették az Oroszlános kaput, ami a délkeleti oldalon épült Király kapujával együtt a város fő bejárata volt. A többi fontosabb bejárathoz haonlóan két oldalát őrtornyok védték. A tornyok alapterülete 10x15 méter volt, a csarnokszerű kettős kaput hatalmas kőtömbökből alakították ki. Kapuszárnyait vastag fából készítették, külső oldalukat brozborítással látták el. A kapu nevét arról a két oroszlánszoborról kapta, amelyeket a bejárat két szélén lévő hatalmas sziklatömbökből faragtak ki. Az oroszlánfigurák az egész Közel-Keleten kedvelt díszítőelemei voltak a városkapuknak, védelmező erőt tulajdonítottak nekik. A baloldali oroszlán fejét, már az ókorban letörték. A megmaradt oroszlán a fogát vicsorítja, szeme, - melyet eredetileg fekete festéssel díszítettek - tágra nyílt és fenyegető, sörénye és mellső lábai részletesen kidolgozottak. A kapu melletti balodali torony jelenlegi magassága 4,6 méter. Szerkezetéből képet alkothatunk a hettita építőmesterek megterségbeli tudásáról. Nagyméretű kőtömbökből építették és olyan szilárdan áll, hogy a földrengések is csak kismértékben tudták a köveket a helyükről kimozdítani. A kőtömbök elülső oldala szabálytalan, az építkezés során először az alsó és hátsó oldalakat dolgozták ki. Amikor a kőtömb már szilárdan a helyén állt, akkor alakították ki az első oldalukat. Az Oroszlános kaput nem szemből, hanem déli irányból lehetett megközelíteni egy meredek rámpán kerszetül. Ostrom esetén a támadóknak így keresztül kellett haladni egy szűk folyosón, ahol támadás érte őket, mielőtt a városkapuhoz értek.

A 30. templom, Yenicekale és a déli vízgyűjtők

Az Oroszlános kapuval szemben lévő út a város legmagasabb pontjához vezet. Az úttól balra helyezkedik el a 30. templom helyreállított alapzata. A 30x40 méter alapterületű épület alaprajza hasonló a többi temploméhoz, sokhelyiségű volt, nagy belső udvarral. Az épületnek csak az alapja maradt meg, pusztulása után építőelemeit lakóházak alapozására használták fel. Az Oroszlános kaputól kb. 150 méterre északkeleti irányban találhatók Yenicekale épületkomplexumának maradványai egy kiemelkedő szikla tetején. A sziklát elegyengették, a 28x25 méteres területet körbehatároló védőfal egy része ma is áll. A falhoz használt mészkőtömbök súlya elérhette a 3 tonnát. A területről egy kisméretű ciszterna és egy fal maradványai kerültek elő, ami kevés támpontot nyújt az épületkomplexum funkciójáról. Valószínűleg az agyagtáblákon említett "házak a sziklatetőn" közé tartozott. Az Oroszlános kaputól Yerkapi felé vezető út mellett a város egyik legmagasabb pontján 5 vízgyűjtő medence maradványai kerültek elő. A keskeny, átlagosan 8 méter mély tárolókat az i. e. 15. század elején építeték. A sziklás terület ahol kialakították vízzáró rétegként funkcionált, így nem volt szükség további szigetelésre. A vizet a Yerkapi melletti forrásokból biztosították, a tárolók keskeny formája miatt nem kellett jelentősebb párolgási veszteséggel számolniuk. Gyakorlati célból építettek 5 víztárolót azért, hogy szennyezés esetén a város vízkészletének csak egy része károsodjon. A vizet egy égetett agyagcsövekből kialakított hálózaton keresztül az egész város területére el tudták juttatni.

A földsánc Yerkapinál

A várost védő falak legdélebbi és egyben legmagasabb pontja a Yerkapinál elhelyezkedő földsánc, tetején a Szfinxek Kapujával. Yerkapi ("Földbe nyíló kapu") nevét arról az alagútról kapta, amely a sáncon keresztül a városba vezet. A városfal alatt átvezető álboltozatos alagutat még a földsánc építése előtt alakították ki nagyméretű kőtömbökből. Építése során a tömböket minden sorban egyre közelebb rakták egymáshoz, így készítették el a mennyezetet, amelyet legvégül zárókövekkel zártak le. Az alagút szerkezete rendkívül stabil, az oldalába épített kőtömbök mélyen benyúlnak a földsáncba. Az alagút magassága 3 és 3,3 méter között váltakozik, hosszúsága 71 méter, a városon kívüli része jelentősen lejt. Kijáratait mindkét oldalon kétszárnyas faajtóval zárták le. A városfalon belüli oldalon a kijáratot egyszerűen a domboldalban alakították ki, a külső kijáratot viszont egy masszív mészkőtömbökből épített kerettel erősítették meg. Az átjárót valószínűleg nem védelmi célokból alakították ki, távolsága a városfal tetejétől nem tette lehetővém hogy úgy kerüljenek az ostromlók hátába, hogy közben társaik a várfalon védelmet nyújtsanak nekik. A földsánc alapja 250 méter hosszú, 80 méter széles és kb. 30 méter magas. Külsejét eredetileg teljesen beborították a mészkőlapok. Napjainkban a sánc felső részén a borítás hiányzik, a mészkőtömböket egy másik fal alapozásához használták fel. A földsáncon átlagosan 21 méterenként vízelvezető csatornákat alakítottak ki. Mindkét rövidebb oldalán könnyen megmászható lépcső vezet fel a városfalig, dőlésszöge átlagosan 35 fok. Ez is bizonyítja, hogy a sáncot nem védelmi, hanem reprezentációs célokra készítették. A tájból kiemelkedő fehér rámpa nagy hatást tehetett a város felé közeledőkre. A rámpa tetején található a déli városfal alapja. A többi falhoz hasonlóan kőalapra rakott vályogtéglákból készült. A kőalap magassága 1-2 méter lehetett, a fal vályogtégla részét 5-7 méterre becsülik. Eredetileg a földsánc tetejére csak egy falat építettek, amelyet később egy másik, külső fallal erősítettek meg. A munkálatok során a főfal két tornyát lebontották, és ekkor használták fel az eredetileg a sánc tetejét borító kőtömböket. A külső falat az i.e. 13. század végén emelhették, amikor a város befolyása már csökkent. A belső falba épített Szfinxek Kapuja így elvesztette jelentőségét, de úgy tűnik, a várost olyan külső támadások fenyegették, hogy a védelem sokkal fontosabb volt.

A Szfinxek kapuja

A Yerkapinál álló földsánc tetején áll a Szfinxek Kapuja. A többi fontos városfaltól eltérően két oldalát nem szegélyezik őrtornyok, hanem a kapu közvetlenül egy tornyon halad keresztül. Nevét a négy, nagyméretű kőtömbökből kifaragott szfinxről kapta, amelyek a kapu négy sarkát díszítették. Szfinxalakok minden bizonnyal egyiptomi hatásra jelentek meg a hettita szobrászatban. Napjainkban csak a kapu külső részén levő nyugati szfinx áll a helyén. Egy kőtömbből faragták ki, fejét és testének egy részét évszázadokkal ezelőtt letörték. Az eredetileg mellette álló szfinx elveszett, valószínűleg építőanyagnak használták fel. A jelek arra mutatnak, hogy a megmaradt szobrot is építőanyagnak szándékoztak felhasználni, erre utal, hogy darabokra törve találták meg, a darabokon a római vagy bizánci időkből származó vésőnyomokkal.A többi városkaputól eltérően nem boltozatos tetejű volt, egyszerű lapos tetővel fedték le. Külső oldalát kétszárnyas kapuval zárták le. A kapu városon belüli oldalára faragott két szfinx egy tűzvész következtében (amikor a torony is elpusztult) súlyosan károsodott és darabokra tört. 1907-ben a darabokat összeállították és az egyik szobrot Isztambulba a másikat Berlinbe szállították. A Szfinxek oldalára nagyméretű szárnyakat faragtak, arcuk nőies, rövid arcvédővel ellátott sisakot viselnek. A sisakjuk elején látható szarvak isteni eredetükre utalnak. A Szfinxek Kapuja egyértelműen nem átlagos városkapuként funkcionált. Csak lépcsőkön lehetett megközelíteni, ezenkívül szobordíszítése is különleges volt. Elképzelhető, hogy a földsánccal együtt egy gigantikus díszletet alkottak, ahol a város lakossága a sánc aljáról figyelhette a szertartásokat.

A Felsőváros templomkörzete

A földsánctól északi irányban egy kiterjedt templomkörzet maradványait tárták fel. 24 templomépületet azonosítottak, ezenkívül még feltáratlan maradványok lehetnek a területen. Az ékírásos agyagtáblákon gyakran előfordul a "Hatti-föld ezer istene" kifejezés, ami megmagyarázza a templomépületek nagy számát. A hettiták amikor új népekkel kerültek kapcsolatba idővel a másik nép isteneiknek kultuszát is beépítették saját vallásukba. Az isteneknek templomokat emeltek, vagy ha ez valamilyen okból nem volt lehetséges, akkor egy szent követ, fát vagy kutat ajánlottak fel nekik. A templomok mérete változó volt, a nagyobbak 1200-1500 m² a kisebbek 400-600 m² területet foglaltak el. Egyes templomok köré (pl. 4., 6., és 26. számú templom) kerítést építettek. A templomok nagy mérete és helyiségeik nagy száma arra utal, hogy templomi funkciójuk mellett gazdasági feladatokat is elláttak, alapanyagokat, élelmiszereket tárolhattak bennük. Egyes templomok, amelyeket idegen isteneknek szenteltek valamiféle követi jellegű feladatokat is elláthattak, az idegen népet képviselhették Hattuszasz területén. Felépítésük hasonló az Alsóvárosban lévő Nagy templomhoz, alaprajzuk különböző, viszont közös bennük, hogy sok helyiségből állnak és egy udvar köré épültek. A bejárat először az udvarra vezetett, ahonnan egy nyitott oszlopcsarnokon és több előszobán keresztül lehetett a szentélybe jutni, ahol egy emelvényen az istenség szobra állt. A templomokat nem tájolták, a kultuszkamra elhelyezésekor sem követtek kialakult hagyományokat. A templomok építésénél is a Hattuszaszban szokásos módszert választották: kőalapon, farönkökből készült vázba elhelyezett agyagtéglákból építkeztek. A falakat bevakolták, és belülről legalább részben festéssel díszítették. A templomok általában egyszintesek voltak, esetleg egy pince tartozozz hozzájuk. A régebben épült templomok szabálytalan, (pl. 2., 3., és 4. számú templom), a későbbiek négyszög alaprajzúak. Azt nem lehet megállapítani, hogy a templomokban melyik isteneket tisztelték, mert a fából vagy fémből készült istenszobrok azóta eltűntek és a város hanyatlása idején az épületeket teljesen kiürítették. Napjainkra a városfalakhoz hasonlóan a templomépületeknek is csak a kőalapja maradt meg. Az i.e. 13. század vége felé a templomkörzet komoly átalakuláson ment keresztül. A legfontosabb változás az volt, hogy a korábban szakrális területnek tekintett templomkörzetben lakóépületeket emeltek, hogy a korábban a városon kívül lakóknak(akiket ekkor már külső támadások fenyegettek) menedéket nyújtsanak.

Az 5. templom, és Tudhalijasz király sztéléje

Yerkapi és a Király kapuja között helyezkedett el Hattuszasz három legnagyobb méretű temploma, a 2., a 3. és az 5. templom. Közülük az 5. templom a legérdekesebb, alaprajza a szokásos (bejárat, udvar, előszobák, kultuszkamra), viszont a többi templomépülettől abban különbözik, hogy építői ezt a struktúrát 90 fokkal elfordulva megismételték. Ez arra utal, hogy az 5. templom a Nagy templomhoz hasonlóan ikertemplomként funkcionált, egyszerre két istenségnek ajánlották fel.Az épületet kerítéssel vedték körül így a templomot és a hozzá tartozó néhány melléképületet egy szent körzetté alakították.A templom mellett feltárt három egyhelyiséges épület kápolna lehetett. Az egyikből egy domborművel díszített sztélé került elő, amely egy harcost ábrázol rövid szoknyában, kezében lándzsával és szarvakkal ellátott sisakkal a fején. Az alakot a felemelt keze fölötti hieroglifák alapján Tudhalijasz királyként azonosították, bár az nem derül ki, hogy az azonos nevű uralkodók közül melyikük idejében készült. A sisakján lévő szarvak isteni erőre utalnak, ez azt jelenti, hogy a királyt halála után ábrázolták.

A Király kapuja

A Király kapuját az Oroszlános kapuval pont szemben építették a városfalban, felépítésük is hasonló. Teteje boltozatos kialakítású volt, két oldalán őrtornyokat emeltek. Jelentős különbség viszont, hogy csak a városon belüli oldalát díszítették. A kapu nevét egy harcos domborműves ábrázolásáról kapta, amelyet a korai ásatók kirá

Kategóriák:
Komment elküldése
Tippek
Rendezzük meg:
Nincs tippeket, sem tanácsok a Hattuszasz még. Talán lesz te leszel az első, aki felad hasznos információkat utastársai? :)
Elhelyezkedés
Térkép
Cím

1.4km from Yazılıkkaya Caddesi, 19310 Çorum, Törökország

Útvonaltervezés
Referenciák

Hattusa on Foursquare

Hattuszasz on Facebook

Roza Resort Termal&Hotel

kiindulási $52

Ramada Resort Kirsehir Thermal Hotel & Spa

kiindulási $0

Hotel Dalgiclar

kiindulási $40

Kozakli Grand Termal Hotel

kiindulási $0

Hotel Baykal

kiindulási $18

Divaisib Termal Resort Hotel & Spa

kiindulási $0

Ajánlott látnivalók a közelben

Lásd az összeset Lásd az összeset
Hozzáadni a Kívánságlistához
Voltam már itt
Meglátogatott
Yazılıkaya

Yazılıkaya egy hettita sziklaszentély amely Hattuszasztól, a het

Hozzáadni a Kívánságlistához
Voltam már itt
Meglátogatott
Hattuszasz

Hattuszasz (Ḫattušaš) a Hettita Birodalom központja Anatólia közép

Hozzáadni a Kívánságlistához
Voltam már itt
Meglátogatott
Alaca Hüyük

Alaca Hüyük (törökül „Alaca-halom”; másképp: Alaca Höyük, Alacahöyük,

Hozzáadni a Kívánságlistához
Voltam már itt
Meglátogatott
Zile

Zile, also known as Zela, is a city and a district of Tokat Province,

Hozzáadni a Kívánságlistához
Voltam már itt
Meglátogatott
Amasya Castle

Amasya Castle (Turkish: Amasya Kalesi), a.k.a. Harşene Castle, is a

Hozzáadni a Kívánságlistához
Voltam már itt
Meglátogatott
Esenboğa nemzetközi repülőtér

Az Esenboğa nemzetközi repülőtér Törökország fővárosának, Ankarának

Hozzáadni a Kívánságlistához
Voltam már itt
Meglátogatott
Zelve Monastery

Zelve Monastery was carved into the rock in pre-Iconoclastic times.

Hozzáadni a Kívánságlistához
Voltam már itt
Meglátogatott
Kappadókia

A Kappadókiai királyság még Sztrabón idejében is fennállt. A Kilíki

Hasonló látnivalók

Lásd az összeset Lásd az összeset
Hozzáadni a Kívánságlistához
Voltam már itt
Meglátogatott
Akropolisz

Az athéni Akropolisz Görögországban található, az ókorból származ

Hozzáadni a Kívánságlistához
Voltam már itt
Meglátogatott
Library of Celsus

The library of Celsus was built for Tiberius Julius Celsus Polemaeanus

Hozzáadni a Kívánságlistához
Voltam már itt
Meglátogatott
Pyramid of the Moon

The Pyramid of the Moon is the second largest building in Teotihuacan

Hozzáadni a Kívánságlistához
Voltam már itt
Meglátogatott
Pyramid of the Sun

The Pyramid of the Sun is the largest building in Teotihuacán and one

Hozzáadni a Kívánságlistához
Voltam már itt
Meglátogatott
Héphaiszteion

A Héphaiszteion Héphaisztosz dór stílusú temploma Athénban, az Agora

Az összes hasonló helyeken