A HMS Belfast a Brit Királyi Haditengerészet Town-osztályú könnyűcirkálója. Testvérhajója a HMS Edinburgh. Nemsokkal a második világháború kitörése előtt állt szolgálatba. A háború első éveit (1939. novembertől 1942 . novemberéig) szárazdokkban töltötte, mert egy német akna súlyosan megrongálta. 1942-től a sarkvidéki konvojoknál látott el kísérőfeladatokat. 1943-ban részt vett az Északi tengeri csatában. 1944. június 6-án a normandiai partraszállást támogatta. Ott volt a koreai háborúban is.
1963-ban kivonták a szolgálatból. Először fel akarták darabolni, de egy magánkezdeményezés után múzeumhajónak alakították át a Temzén Londonban. 1971-ben nyílt meg a nagyközönség számára, mint a Hadtörténeti Múzeum része.
A Belfast egy Town/Edinburgh-osztályú cirkáló, a Leander osztály továbbfejlesztése. A hajóosztályt az 1930-as években az Admiralitás rendelte meg válaszul a Japán Császári Haditengerészet Mogami-osztályú cirkálóira. A Mogami osztályú cirkálók 11 200 tonnásak voltak 15 darab 15,5 cm-es ágyúval öt lövegtoronyban. Az Admiralitás megrendelése szerint a Town-osztály hajóinak 9000 tonnásnak kellett lenniük, a páncélnak ki kellett bírna a 8"-os (203 mm) lövedékek telitalálatát és 12 darab 15 cm-es ágyúval kellett rendelkezniük. Az eredeti tervekben 16 darab ágyú lett volna, de a négy löveggel felszerelt tornyot nem sikerült kivitelezni, így három csövű került beépítésre. Az első Town-osztályú cirkáló, a 9100 tonnás HMS Southampton 1936. március 10-én állt szolgálatba.
A Belfast építése még ebben az évben megkezdődött. December 10-én fektették le a hajógerincet Harland és Wolff-nál Belfastban. A várható költség 2 141 514 £-ba volt; a fegyverek 75 000 £-ba és a légi járművek (két Supermarine Walrus) 66 500 £-ba. 1938. március 17-én, Szent Patrik napján bocsátotta vízre Anne Chamberlain, a brit miniszterelnök felesége. Ekkor készült el a Town-osztály harmadik alcsoportja, a Belfast-tal és a testvérhajójával a HMS Edinburgh-val. Ez volt az utolsó csoport.
1939. augusztus 3-án a Belfast Portsmouth-ba hajózott, majd augusztus 5-én szolgálatba állt. Az első kapitány G A Scott volt. 761 fő szolgált alatta. A Második Cirkáló Század kötelékében teljesítette első gyakorlatát 14-én. A Hipper hadműveletben ő játszotta a menekülő német cirkálót. A gyakorlatot sikeresen teljesítte, a flotta nem találta meg.
1939. augusztus 31-én a Belfast a 18. cirkálórajba. Másnap Németország támadást indított Lengyelország ellen és szeptember 3-án Nagy-Britannia és Franciaország hadat üzent a németeknek. A 18. raj az Orkney-szigeteki Scapa Flowban állomásozott és feladata a Németország elleni blokádban való részvétel volt. Október 1-jén a Belfast járőrozni indult az Északi-tengerre, majd 9-én a Feröer-szigetek közelében feltartóztatta a 13 615 tonnás SS Cap Norte óceánjárót. A hajó Ancona néven, álcázva próbált meg visszajutni Németországba. Aznap még két másik hajót is sikerült elfogni. Az Admiralitás ezekért a sikerekért pénzjutalmat adott a legénységnek.
November 10-én ért véget az őrjárat, ekkor a hajó a 2. cirkálószázad kötelékébe került át. November 21-én, az első bevetésén mágneses aknára futott a Firth of Forth-nál. Az aknát a német U-21-es tengeralattjáró helyezte el. A robbanás következtében a hajó gerince eltört és a kazánház is megsérült. 21 ember sérült meg. A Krooman vontatóhajó vitte el Rosyth-ba, ahol megkezdték a javításokat.
A sérülések első felmérései azt mutatták, hogy a külső test nem sérült annyira, (valójában eltört a hajó gerince! és ezért le akarták bontani, három év kellett a kijavításához) de kazanház falán robantott lyuk elég volt arra, hogy robbanások történjenek és megdőljön a hajó. 1940. január 10-én a legénységet más hajókra (főleg a HOOD-ra)irányították át. Június 28-áig sikerült annyira rendbehozni, hogy Davenportba hajózhasson. Június 30-án érkezett meg.
A munkálatok alatt kiegyenesítették és megerősítették a hajótestet. A páncél méretét is megnövelték. A fegyverzethez beszerelték az újabb "2-csövű zúzó" névre hallgató légvédelmi ágyút. A légvédelmi berendezéshez került még 18 darab 20 mm-es Oerlikon és számos 50 mm-es Vickers gépágyú. A Belfast kapott még egy új tűzvezérlő radart is. Az összsúly is nőtt, mely által a hajó sokkal stabilabb lett. 1942. november 3-án Davenportban újra hadrendbe állították. Súlya 11 550 tonnára nőtt, melyel a Királyi Haditengerészet legnagyobb cirkálója lett.
Visszatértekor a Belfast a 10. cirkáló századba lett zászlóshajó Robert Burnett ellentengernagy parancsnoksága alatt. Feladata az északi sarkkörön haladó konvojok biztosítása volt, hogy épségben eljussanak a Szovjetunióba.
1943. december 26-án részt vett az úgynevezett Északi-tengeri csatában. A harcba a Királyi haditengerészeti két köteléke keveredett bele. Az elsőben (JW-55B közvetlen fedezete)a 10. cirkáló század hajói, a HMS Norfolk, a HMS Sheffield és a Belfast és még három romboló tartozott, míg a másodikban (ugyanennek a konvojnak a távol fedezete) a HMS Duke of York csatahajó és még másik öt cirkáló vett részt. December 25-én a német Scharnhorst elhagyta norvégiai kikötőjét, hogy megtámadja a JW55B szövetséges konvojt. Másnap találkozott az első alakulattal, mely egyből fölvette a védekező pozíciót. Sikerült csapdába csalni és a lesben várakozó Duke of York hajóágyúi elé terelni. A hatalmas gránátok és a számtalan találat, valamint a rengeteg torpedó együttesen a tengerfenékre küldte a Kriegsmarine büszke hadihajóját, ami nem adta meg magát, hanem elmerüléséig bátran harcolt a hatalmas túlerővel szemben. A háború vége felé a technikai hátrányok, különösen a jó minőségű radar hiánya miatt már nem lehetett a Scharnhorst brit csatahajók méltó ellenfele, ennek ellenérek súlyosan megrongált 4 cirkálót, számtalan rombolót és a félelmetes Duke of Yorkot is, ám nem győzhetett, elsüllyedt.
1944. március 30-án a Tungsten hadművelet részeként a Tirpitz német csatahajó ellen indult. Az észak-norvégiai Altafjordban állomásozott, mely a német haditengerészet utolsó norvégiai bázisa volt. A támadás április 3-án kezdődött. 42 darab Fairey Barracuda zuhanóbombázó indult meg 80 kísérő géppel a HMS Victorious és a HMS Furious anyahajókról. 14 találat érte az ellenséges hadihajót, melyek által két hónapig nem tudott megmozdulni. Egy Barracuda-t lelőttek.
A normandiai partraszálláskor Frederick Dalrymple-Hamilton parancsnoksága alatt a Belfast-ból parancsnoki hajó lett az E bombázó-század számára. Feladata a Gold és Juno partokon biztosítása a brit és kanadai csapatok partraszállását. Június 2-án elhagyta a Clyde folyó-beli támaszpontját és elindult a kijelölt zónába. Aznap reggel a brit miniszterelnök, Winston Churchill bejelentette, hogy a Belfast-ról kívánja megtekinteni a partraszállást. A szövetséges főparancsnok (Dwight D. Eisenhower) és a haditengerészet vezérkari főnöke (Sir Andrew Cunningham) elutasította ezt. Az utazást végül a király akadályozta meg.
Június 5-én a partraszállást elhalasztották egy nappal későbbre. De másnap reggel 5:30-kor a Belfast tüzet nyitott a Ver-sur-Mer-i német állásokra, hogy elnémítsa őket és elősegítse a brit 7. zászlóalj előrenyomulását. Június 12-én a kanadai csapatokat segítette a Juno parton majd visszatért Portsmouth-ba utánpótlásért. Két nappal később már újra bombázott. Július 6-án éjjel torpedónaszádok (Schnellboot) fenyegették a horgonyzó hajót. Sikerült kitérnie és egy füstfüggönybe elbújnia. Július 8-án európai vizeken tüzelte el utolsó lőszereit a HMS Roberts-cel és a HMS Rodney-val karöltve. 10-én visszatért Scapa Flow-ba, mert a franciaországi harcok már kívül estek hatókörén.
1944. július 29-én Parham kapitány átadta a hajót R M Dick kapitánynak és a Belfast-on elkezdődött a felkészítés a távol-keleti szolgálatra. A szállásokat átalakították a trópusi éghajlatnak megfelelően és megerősítették a légvédelmet is a várható japán kamikaze támadások miatt.
1945. június 17-én, az európai harcok befejeztekor indult el Gibraltáron, Máltán, Alexandrián, Port Said-on, Ádenen és Colombon keresztül Sydneybe, ahova augusztus 7-én érkezett meg. A Brit csendes-óceáni flotta 2. cirkáló-századának zászlóshajója lett. Úgy nézett ki, hogy csatlakozni fog a Downfall-hadművelet-hez, de Japán augusztus 15-ei kapitulációjával erre nem nyílt lehetőség.
Ez a szócikk részben vagy egészben a HMS Belfast (C35) című angol Wikipédia-szócikk Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
