Az Étemenanki (sumer: „az ég és föld alapjainak/kötésének háza” Marduk isten zikkuratja – toronytemploma – volt az ókori Babilonban. Minden bizonnyal ez volt a bibliai Bábel tornya. A csúcsán levő Marduk-szentélyben levő szertartásokat nem ismerjük, a nevezetes újévi (akítu) ünnepségek a zikkurattól délre levő nagy Marduk-szentélyben folytak.
Első változata az i. e. 18. században vagy egy kicsit előbb épült. Hammurapi a babiloni igényeknek megfelelően átdolgoztatta a sumer Teremtés-eposzt, eszerint a babiloni Marduk-szentély, az Észagila közvetlenül a teremtés után épült, és ebbe beleértette az Étemenankit is, azaz már elég régen épült ahhoz, hogy az élő emlékezet ne tudjon a koráról. Az első zikkuratokat Ur-Nammu a III. Ur-i dinasztia királya építtette az i. e. 21. században, nyilván ez után kellett épülnie valamikor a babiloni toronytemplomnak, valószínűleg az amurrú dinasztia korában, de még Hammurapi előtt, különben évnevei említenék babilon legfontosabb templomainak építését, mivel kevésbé jelentősekről megemlékeznek.
Szín-ahhé-eriba asszír király i. e. 689-ben 15 hónapos ostrom után elfoglalta Babilont és lerombolta épületeit, csatornákat ásatott elárasztására. A várost Nabú-apla-uszur és II. Nabú-kudurri-uszur építtette újjá, de a Jeruzsálem eleste (i. e. 586) után babiloni fogságba kerülő zsidók még csak romjait vagy félkész állapotát láthatták, ezért keletkezett Bábel tornya mítosza. Elkészülte után a zikkurat mintegy 91 méter magas volt.
Babilon elnéptelenedése után a zikkurat maradványait égetett téglái miatt bányának használták, ezért a 20. század eleji régészeti feltárások (Robert Koldewey 1899 és 1917 között) csak alapjainak árkait tudta feltárni.