Az Erzsébet híd Budapest egyik legnevezetesebb hídja a Dunán, amely az V. kerületet köti össze az I. kerülettel.
1898 és 1903 között épült, nem sokkal a Ferenc József nevét viselő híd (ma: Szabadság híd) után. Az időközben Genfben merénylet áldozatául esett Erzsébet királynéról nevezték el.
Az 1894-ben megtartott nemzetközi pályázaton az első díjat a Kübler György az esslingeni gépgyár főmérnöke és Eisenlohr és Weigle stuttgarti építészekkel együtt elkészített egynyílású kábelhídterve nyerte el. A terv azonban nem került kivitelezésre, mert a döntés lánchíd mellett történt. Ennek fő oka az volt, hogy a külföldön gyártott kábelek helyett, az egész vasszerkezetet hazai anyagból és hazai munkával lehetett előállítani.
A híd a maga idejében műszaki szenzációt keltett, mivel egyetlen, 290 m hosszú nyílással ívelt át a Dunán, vagyis függőhíd. Architektúráját Nagy Virgil tervezte. A láncszerkezetű híd szecessziós díszítést kapott.
A híd rendszere merevített lánchíd, amelynél a híd egész önsúlyát a láncok hordták. A láncok síkjában a hídpálya két szélén elhelyezett rácsos vastartók (ún. merevítőtartók) csak a híd részleges megterhelésekor léptek működésbe, oly módon, hogy a láncnak a nem egyenletesen eloszló hatása alatt, egyébként keletkező nagy alakváltozásait, az abból fakadó káros és veszélyes lengéseit megakadályozták. A híd 290 méteres nyílásán kívül mindkét oldalán 42-42 méteres rakparti áthidalások csatlakoztak. Az egymástól 20 méteres távolságban elhelyezett két kettős láncra volt felfüggesztve. A hídpálya 18 méteres volt, ebből 11 méteres kocsiúttal, és két egyenként 3,5 méteres gyalogjáróból állt. A kocsiút két szélén egy-egy villamosvasúti vágány volt elhelyezve.
Hazánkban először itt alkalmaztak Martin acélt. A főtartókat négyzetméterenként 450 kg embertömeg-terhelésre méretezték, a pályaszerkezetnél pedig 2 db 16 tonnás teherkocsit vettek alapul. A híd vasszerkezetét a Magyar Királyi Államvasutak Gépgyára (MÁVAG), a láncokat a diósgyőri állami vasgyár készítette, az alépítményi munkákat Gross E. és Társa és Fischer Henrik társvállalkozók hajtották végre.
Az építési munkák 1898-ban kezdődtek el. 1902-ben a szerelés előrehaladott stádiumában, a hídfőkön nagyon csekély elmozdulást észleltek. Ezért az építést felfüggesztették. (Oka az volt, hogy a lánckamrák víztelenítése miatt használt aszfaltréteg a ráható nyomás miatt plasztikussá vált, és a felette lévő falrésszel együtt a lánc húzóerejének irányában lassú mozgásnak indult.) A hiba kijavítása után folytatták a szerelést, és az építkezést 1903 őszén befejezték. A hidat 1903. október 16-án adták át a forgalomnak. Az összes súlya 11 170 tonna, az összes költsége: 12 403 000 korona volt.
Az Erzsébet hidat 1945. január 18-án a reggeli órákban
robbantotta fel a Pestet kiürítő német haderő. Nem tudni pontosan
miért, de a négyből csak a budai hídfő déli lánckamrájában robbant
fel a töltet. Az elszakadó déli lánc így nem tartotta tovább az
útpálya súlyát, ami dél felé csavarodva rántotta magával a budai
oldalon álló pilont a Dunába. Érdekesség, hogy az északi lánc ugyan
megsérült és összeroncsolódott, viszont nem szakadt el. Pesten a
hídfő állva maradt, és egészen az új híd építésének kezdetéig
emlékeztetett a háború eme pusztítására.
Helyreállítására a budapesti Duna-hidak közül utolsóként került sor. Sok vitát szült, hogy érdemes-e helyreállítani a régi hidat a régi helyen, vagy esetleg egy teljesen új hidat építsenek más vonalvezetéssel. Végül Sávoly Pál modern külsejű, de az eredeti pilléreket hasznosító terve alapján, 1961 és 1964 között történt meg az újjáépítés. Sávolyék az új Erzsébet híd tervezése előtt az 1929-ben épült, majd 1951-ben újjáépült kölni Mülheim-hidat tanulmányozták a helyszínen, és a méretezési elvekről konzultáltak annak építőivel.
Végül 1964. november 21-én adták át a forgalomnak. A 6300 tonnás acélhíd 29 darab, egyenként 90 tonnás hídtagból áll, ezt a terhet alig több, mint ezertonnányi kábel tartja. A kábeleket Svájcból importálták. Az új híd közel tíz méterrel lett szélesebb a réginél, ugyanis a járdákat a függesztőkábeleken kívülre helyezték. A villamosok dinamikus hatása miatt azonban a híd lemezei elkezdtek repedezni, főleg emiatt szüntették meg a villamosforgalmat rajta a 2-es metró elkészülte után.
1972 során folyamatosan vágták vissza a járatokat: a 44-es és 67-es villamos csak a Keletitől indult (ma már egyik sem létezik, a 67V busz is megszűnt 2008-ban, helyette hosszú 5-ös lett), a 60 és 60A járatok megszűntek, a 68-as is csak a Keletihez ment, és a 19-es villamos sem ment már át a hídon, helyette a Batthyány tér lett az új végállomás. December 31-én haladt át az utolsó villamos, 1973-tól már nem járt egy sem. 1975-ben távolították el végleg a vágányokat, ekkor kapott új szigetelést és felületvédelmet is a híd. További felújítások voltak 1985-ben (új dilatáció, új kopóréteg, korlát-átalakítás), 1990-ben (járda-átépítés, külső kezelő járda kiépítése, kábel-bilics ellenőrzés és csere, merevítő tartó külső mázolása), 1992-ben (kopóréteg-csere a teljes pályán), 1997-ben (kábelek és kapuzat felületvédelme), 1998-ban (szélső sávban új kopóréteg), és 2001-ben (mázolás, budai hídfőn új szigetelés és burkolat)
A híd díszkivilágítása 2009. október elején készült el, és 2009. november 17-én, a főváros napján adták át hivatalosan. A japán nép ajándékaként a költségek felét Japán állta, a kidolgozást Isii Motoko japán tervezőnő végezte.,
![Ikarus 480 [SHN-909]](https://img1.advisor.travel/f550x450px-Erzsebet_Bridge_14.jpg)
