A durhami vár egyike a legjelentősebb észak-angliai normann váraknak. A Wear folyó kanyarulatában felépült, majdnem ezer éves múltra visszatekintő vár az évszázadok során jelentős szerepet töltött be a Brit-szigetek történelmében, hiszen a két ország egyesítéséig az Anglia és Skócia közötti ütközőzónában feküdt. Évszázadokon keresztül a befolyásos durhami hercegpüspökök rezidenciája volt, ma a nagyhírű Durhami Egyetem székhelye.
A vár a szomszédságában lévő székesegyházzal együtt Durham városának jelképe, 1986 óta pedig a UNESCO Világörökségének része.
A vár a northumbriai Durham városának központjában emelkedő, 35 méter magas dombon áll, a Wear folyó kanyarulatában kialakult félsziget északi oldalán. Délen a Palace Green nevű tér határolja, mely elválasztja az impozáns durhami székesegyháztól. Földrajzi koordinátái: Шаблон:Koord
Noha Durham első említése 762-ből származik, amikor Peothwine-t Aelfet ee püspökévé avatták (a mai Elvet a város egyik keleti negyede), a régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy az első erőd a félszigeten a 10. században épült, a szász Uchtred earl uralkodása alatt. Ennek a korai erődnek a pontos alakja nem ismert, mindössze néhány falmaradvány utal rá. A régészeti leletek alapján azt feltételezik, hogy a félsziget északi oldalát lezáró egykori vizesárok is ebben az időben épült meg.
995-ben érkeztek a városba (korabeli neve Dunholme) a Szent Cuthbert ereklyéit őrző lindisfarnei szerzetesek, akik a viking támadások elől menekültek Northumbria belső területeire. Ők alapították 998-ban a székesegyházat a szent ereklyéinek elhelyezésére. Ezzel egyidőben valószínűleg az erődöt is kibővítették, hiszen a korabeli krónikák szerint a durhamiak 1006-ban sikeresen visszaverték a skótok támadását.
1066-ban a normannok elfoglalták Angliát, a trónra pedig Hódító Vilmos került, aki Northumbria irányítását továbbra is a helyi earlökre bízta. Ez nem bizonyult bölcs döntésnek, hiszen az általa kinevezett első két earlt meggyilkolták, a harmadik pedig 1069-ben ellene fordult. Ekkor Robert Comine vezetésével egy 700 fős sereget küldött a dunholme-i erődbe, de a helyi lakosság már az érkezésük utáni napon lemészárolta őket. Ennek következtében, illetve a folyamatos skót fenyegetettség felszámolása érdekében Vilmos hadjáratot indított Northumbria és Skócia elfoglalására. 1069-ben áthaladt Dunholme-on, majd 1072-ben visszatért és elrendelte az erődítmény teljes átépítését. A munkálatokat Waltheof, Northumbria earlje indította el. Miután 1075-ben egy felkelésben Waltheof életét vesztette, William Walcher püspököt nevezték ki earlnek, aki így az első durhami hercegpüspök lett. Megjegyzendő, hogy a hercegpüspök sohasem volt hivatalos titulus. Walcher folytatta az építkezést és az épülő várat püspöki rezidenciának nevezte ki.
Az erődre katonai okok miatt volt szükség, hiszen az Angliát lerohanó kis lélekszámú normann seregeknek szükségük volt védelemre a folyamatosan lázadó helyi lakosság ellen. Másrészt szükség volt az ország védelmének biztosítására az Északi-tenger felől támadó vikingek és az északról támadó skótok ellen. Az erőd Anglia keleti partvidékének fő útvonala mentén állt, így ráhatással volt a kereskedelem zavartalan zajlására.
A főleg fából és földből épült erőd 1080-ra elkészült, és még abban az évben sikeresen ellenállt a helyi lakosság egyik lázadásának, melynek során Walcher püspök is életét vesztette. 1088-ban Willian de St. Calais püspök (1080–1096) az erőd falai között talált menedékre, miután az általa is támogatott királyellenes felkelést II. Vilmos seregei leverték.
Ranulf Flambard püspök (1099–1128) megerősítette a várat a falak magasításával és a külső paliszád átépítésével. Ugyancsak ő rendelte el egy belső fal megépítését a székesegyház keleti vége és a vártorony között, ezzel külső és belső részre osztva az erődöt. Ebben az időben bontották el a vár és a székesegyház közötti épületeket, létrehozva egy hatalmas belső udvart, a mai Palace Greent. Ebben az időben már motte-jellege volt a várnak és a korábbi fából épített lakótornyot kőből átépítették.
Az első Nagy-csarnok vagy más néven Nyugati-csarnok a 11. században épült fel, valószínűleg William Walcher idején, de a 13. században elbontották egy új csarnok mégépítése érdekében, ezért nincsenek pontos adatok a 11. századi erőd kinézetéről. Az egykori vár központi tömbjét, a palotát is átépítették az évszázadok során, a normann örökségre csak a kripták és a kápolna utalnak. A történészek valószínűsítik, hogy a normannok megőrizték az egykori szász palota szerkezetét és csak a belső kialakításon változtattak. A kápolna már egyértelműen normann építmény, 1072–1080 között épült fel és az angliai normann építészet egyik legkiemelkedőbb példája. A normannok idejéből további fennmaradt építmények a keleti várfal, a kapubástya és az Északi-csarnok.
A 12. század elején a vár többször is gazdát cserélt, hiszen a skótoknak többször is sikerült elfoglalniuk. A folyamatos angol–skót összecsapások miatt a vidék elnéptelenedett és elszegényedett. Változás Hugh le Puiset püspök (1153–95) idején következett be, amikor újjáépítették a város falakon kívüli negyedeit, megépítették a durhami székesgyház Galilea-kápolnáját és felújították a többszörös tűzvészen átesett várat is. Le Puiset idejében vált Durham Anglia egyik legjelentősebb zarándokhelyévé (Szent Cuthbert ereklyéi), minek köszönhetően a város gazdasági élete is fellendült. Ebben az időben épült fel a ma is látható Normann-galéria, valamint a Normann-átjáró gyönyörű faragásaival.
A 13. és 14. század eljövetele a durhami vár életébe békésebb időszakot hozott, hiszen Northumbria lakossága elfogadta a normann fennhatóságot. A vár katonai jelentősége elhalványult és inkább a hercegpüspökök politikai hatalmának jelképévé vált. Továbbra is veszélyt jelentettek azonban az északról betörő skótok, akik támadásainak a vár mindannyiszor ellenállt. Antony Bek püspök (1284–1310) idején átépítették, majd Thomas Hatfield püspök (1345–1381) idején déli irányban kibővítették a Nagy-csarnokot. Ugyancsak ekkor épült fel a város Északi-kapuja, mely 1774-ben összeomlott. 1314–1315-ben, amikor II. Eduárd angol király csapatai lerohanták Skóciát, Durham lakossága esetleges skót megtorlásoktól tartva kibővítette a városfalakat, az addig falon kívül levő Piactér és környékének védelme céljából. 1346-ban a skótok kihasználták III. Eduárd franciaországi távollétét és lerohanták Northumbriát, de a Hatfield püspök által vezetett seregeknek sikerült visszaszorítaniuk őket a Tweed folyótól északra (történelmi határvonal Skócia és Anglia között). Ebben az időszakban építették át a vártornyot a ma is látható nyolcszögletű formájára. Az átépítés során azonban befalazták a Normann-kápolna ablakait, így az természetes fényforrás nélkül maradt.
A 15. század elején Thomas Langley püspök (1406–1437) idején átépítették az Északi-kaput és ezzel lezárult a vár megerősítésének korszaka. Az ezt követő években, évszázadokban elsősorban a várban lévő épületeket építették át, illetve bővítették, további bástyákat, falakat már nem emeltek. A durhami vár a hercegpüspökök palotájává alakult át és katonai jelentősége fokozatosan csökkent.
Robert Neville püspök (1438–1457) idején feltöltötték a várat körülvevő vízárok délnyugati részét, és helyén felépítették a kincstári hivatal (Exchequer) épületét. Richard Fox (1494–1501) idején a Nagy-csarnok déli részét átalakították egy négyemeletes lakosztállyá. Fox nevéhez fűződik a mai is látható konyha megépítése. Tervbe vette a vártorony átépítését is, de winchesteri püspökké való kinevezése miatt nem sikerült tervét megvalósítania.
A durhami békeidők rövid ideig tartottak, mert 1513-ban VIII. Henrik franciaországi távollétét kihasználva VI. Jakab skót király lerohanta Észak-Angliát, de a Thomas Ruthall püspök (1509–1523) által vezetett durhami seregeknek sikerült visszaverni a skótokat és megölni királyukat.
A 16. században azonban mégsem a skótok jelentették a legfőbb veszélyt, hanem a VIII. Henrik vezette reformáció és az anglikán egyház megalapítása. 1539-ben felszámolták a durhami kolostort, majd 1541-től a székesegyház is dékáni vezetés alá került. A durhami püspök előjogainak nagy részét, így törvénykezési előjogát is elveszítette. Ettől kezdve a helyi bírák már nem a hercegpüspök, hanem a király nevében ítélkeztek.
1536-ban a durhami püspök csatlakozott az Észak-Angliában kibontakozott felkeléshez, melynek fő követelése a katolikus egyház jogainak visszaállítása volt. A püspökök ezen felül követelték elveszített előjogaik visszaállítását is. Felismerve a felkelés hiábavalóságát, Cuthbert Tunstal püspök (1530–1559) visszavonult norhami kastélyába és ott várta ki a felkelés leverését. Ezt követően az angol király elrendelte Észak-Anglia, és ezzel együtt a Durhami Hercegség közigazgatásának átalakítását és a korona közvetlen fennhatósága alá helyezését. Az új kormányzati szerv az úgynevezett Északi Tanács lett, Tunstal püspöknek sikerült viszont elérnie, hogy őt válasszák meg elnöknek, ezzel bizonyos mértékig ellensúlyozva a hatalomvesztést, mint hercegpüspök.
A vár életében a 16. század eleje nem sok változást hozott, hiszen sem Ruthall, sem pedig utódja, Thomas Wolsey püspök (1523–1529) nem tartózkodtak hosszabb ideig lakosztályaiban. A legjelentősebb változtatásokra Tunstal püspök idején került sor: ekkor épült fel a belső udvar északkeleti sarkában az új kápolna, kibővítette a kapubástyát és egy kétemeletes galériát építtetett az Északi-csarnok déli fala mentén. Ugyancsak az ő nevéhez fűződik egy új kút fúrása a belső udvaron. Noha a 16. század második felében a vár többször is gazdát cserélt (katolikusok és protestánsok között), sikerült komolyabb pusztítások nélkül átvészelni a vallási villongásokat.
1603-ban a skót VI. Jakab királyt I. Jakab néven angol királlyá is koronázták, ezzel tulajdonképpen véglegesen megszűntek a skótok és angolok közötti összecsapások Northumbria területén, így a durhami vár véglegesen elveszítette katonai jelentőségét. A következő évszázadok során kizárólag reprezentatív szerepe volt, mint a durhami püspökök palotája. Annak ellenére, hogy I. Jakab kétszer is megfordult a várban, az 1620-as években sürgős felújításokra szorult. Neile püspök (1617–1627) idején jelentősen átépítették. Ebben az időszakban épült fel a szenátusi lakosztály, valamint a raktárhelyiségek a Nagy-csarnok északi oldalán.
Az angol polgári forradalom idején, 1646-ban felszámolták a durhami püspökséget, és a várat 1649-ben Thomas Andrews londoni polgármesternek adták el. 1660-ban, a restaurációt követően a püspökséget visszaállították. Ebben az időszakban a vár már lakhatatlannak bizonyult, de John Cosin püspök (1660–1672) és Nathaniel Lord Crewe (1674–1722) idején helyreállították. Ebben az időszakban bontották le a belső udvarra néző barbakánt, véglegesen feltöltötték a várat körülvevő árkokat és felépítették az úgynevezett Fekete-lépcsőket, a Nagy-csarnok és a Tunstal-kápolna is pazarabb dekorációt kapott.
A vár a 18. század során nyerte el mai formáját. 1789-ben Thomas Turlow püspök (1787–1791) felújította a vártornyot, visszabontva felső két emeletét. A falakat felújították, a vészesen megdőlt déli falat visszabontották. Ebben az időszakban épültek fel a ma is látható püspöki lakosztályok, valamint a hatalmas étkezőcsarnok. A díszlakosztályok 1780-ra készültek el. A hercegpüspökök egyre ritkábban tartózkodtak a várban, helyette a közeli Auckland-kastélyt választották lakhelyüknek, hiszen ahhoz egy sokkal nagyobb birtok és kert tartozott. 1836-ban, William Van Mildert halála után véglegesen felszámolták a hercegpüspöki titulust, a püspökség pedig az angol korona fennhatósága alá került, s a vár a Durhami Egyetem tulajdonába került át.
A vártornyot 1840-re átépítették és szobákat alakítottak ki benne a diákok számára. Ebben az időszakban merült fel a vár előtti Palace Green beépítése is további épületekkel az egyetem számára, de a terv nem valósult meg. Jelentős változtatásokat az épületkomplexumban a 19. század végén végeztek, amikor bevezették a szobákba a központi fűtést, kicserélték a festett üvegablakokat és a Tunstal-kápolnába orgonát szereltek. A század végére a vár felújításra szorult, mert a nyugati, Wear folyóra néző fal megsüllyedt és a leomlás veszélye fenyegette. Közadományokból és állami támogatásokból sikerült aládúcolással elhárítani a fennálló veszélyt. A vár a két világháború pusztításait sikeresen átvészelte.
A durhami várat 1986-ban a székesegyházzal együtt az UNESCO felvette a Világörökség listájára, azonban így sem sikerült hozzájutni az épületkomplexum felújításához szükséges 8 millió fonthoz. A világörökségi listára való felkerülést annak a ténynek köszönheti, hogy nagyon kevés olyan épület maradt meg a Brit-szigeteken, amelyet nem sokkal a normann hódítás után alapítottak, s megszakítás nélkül használtak több mint 900 éven át. Az egyre inkább romló állagú épületet 1999-ben az English Heritage nevű, történelmi épületek felügyeletével foglalkozó szervezet C kategóriájú, azaz fokozatosan romló állagú épületnek sorolta be.
A durhami vár déli irányból, a Palace Green felől közelíthető meg az egykori barbakán helyén felépült úton. Legfontosabb látnivalói:
A vármúzeumot az 1980-as évek elején hozták létre a várban található értéktárgyak felügyelete céljából. A múzeum rendhagyónak mondható, hiszen a gondozása alatt lévő műtárgyak nagyrésze egy működő épületben van kiállítva, sőt egyes műtárgyak napi használatban is vannak. Kurátorát a Durhami Egyetem szenátusa nevezi ki. A múzeumi anyag több gyűjteménybe van szervezve: képtár, ezüstgyűjtemény, faliszőnyegek, bútorok, fegyvertár, porcelángyűjtemény, fényképgyűjtemény.