Biograd na Moru (régen Belgrad, Bijeli grad, magyarul: Tengerfehérvár, latinul: Alba Maris, olaszul: Zaravecchia) város és község Horvátországban Zára megyében. A középkori Horvát Királyság fővárosa.
Fekvése
Zárától
28 km-re délkeletre, Dalmácia északi részén, a Pašman-csatorna
partján egy kis félszigeten és környékén fekszik. A félsziget
északi oldalán a Bošana-öböl, déli oldalán a Soline-öböl
helyezkedik el. A januári középhőmérséklet 7 °C, a júliusi
24.5 °C, az éves átlagos csapadékmennyiség 840 mm. A
Soline-öbölben nagy, fenyőfákkal övezett homokos strand található.
Biograd helyi kereskedelmi és közlekedési központ jó
összeköttetéssel a környező parti városokkal és településekkel,
valamint a szemközti Pašman-szigettel. A város területén halad át
az Adria-parti főút és mintegy 15 km-re északra található a
Zágráb –
Split autópálya
benkovaci csomópontja.
Története
Biograd a horvátok letelepedése után alapított település, amely
a horvát államhatalom megszilárdításával az ősi Sidraga
megye székhelye lett. Bíborbanszületett Konstantin említi először a
birodalom kormányzásáról írt munkájában. Feltehetően az antik
Blandone helyén keletkezett. 1000 körül a horvát trónharcok idején
II. Baszileiosz bizánci császár elfoglalta, önkormányzatot adott
neki, élére priort állított és a Velencei Köztársaság
felügyeletére bízta, de 1018-ban III. Krešimir horvát király
visszafoglalta és ekkor lett a Horvát Királyság székvárosa. A
következő századokban még többször gazdát cserélt. 1059-ben IV.
Krešimir horvát király püspökséget és Szent János tiszteletére
bencés kolostort alapított itt. 1069-ben megalapította a Szent
Tamás bencés apácakolostort is és adómentesség biztosításával
gondoskodott az itteni királyi birtokok megműveléséről. 1097-ben
Kálmán magyar király foglalta el, majd a horvát nemességgel kötött
"pacta conventa" értelmében 1102-ben itt koronáztatta magát horvát
királlyá. Biograd felemelkedése azonban szálka volt Zára és Velence
szemében, melyek megkísérelték ezt kihasználni egymás kárára.
1115-ben Velence elfoglalta, de II. István magyar király
visszafoglalta. 1125-ben a velencei flotta Domenico Michieli dózse
vezetésével újra elfoglalta, kifosztotta és lerombolta, lakói
Skradinra, Šibenikre és a
környező szigetekre menekültek. A bencések ekkor alapították meg a
csatorna túloldalán Tkon mellett a ćokovaci
Szent Kozma és Damján bencés apátságot. A bencés nővérek Zárára, a
püspökség pedig Skradinra települt át, mert ez a város a püspökség
akkori határain belül helyezkedett el. Így jött létre a skradini
püspökség. Amikor 1202-ben a keresztesek elfoglalták Zárát a zárai
menekültek Biograd romos falai közé mentek és megalapították
"Jadera Nova" várost, amelyet Zárába történt visszatérésük
után az újjáépített Zárától való megkülönböztetésül "Zara
Vecchiá"nak (azaz Ó-Zárának) hívtak. Később Domald cetinai
comes, majd a templomosok vránai perjelségének birtoka volt,
akik a toplicai ciszterci apátsággal pereskedtek érte. 1229-ben
elpusztult városként említik. Ezután a bribiri Šubićok
tartományuraságának része, végül mint volt templomos birtok, a
johanniták vránai perjelségének birtoka lett. 1409-ben László
nápolyi király a többi dalmáciai várossal együtt eladta a Velencei
Köztársaságnak, amely 1797-ig meg is tartotta. A Velence és az
Oszmán Birodalom közötti háborúkban többször érték súlyos károk,
melyek betetőzéseként 1646-ban Ibrahim boszniai pasa elfoglalta és
felgyújtotta. Ezután egészen a 19. századig jelentéktelen település
volt. 1797-ig a Velencei Köztársaság része volt, majd miután a
francia seregek felszámolták a Velencei Köztársaságot és a campo
formiói béke értelmében osztrák csapatok szállták meg. 1806-ban a
pozsonyi béke alapján a Francia Császárság Illír Tartományának
része lett. 1815-ben a bécsi kongresszus újra Ausztriának adta,
amely a Dalmát Királyság részeként Zárából igazgatta
1918-ig. A településnek 1857-ben 649, 1910-ben 1137 lakosa volt. Az
első világháború után előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd
Jugoszlávia része lett. A II. világháború idején a szomszédos
településekkel együtt Olaszország fennhatósága alá került. Az 1943.
szeptemberi olasz kapituláció után horvát csapatok vonultak be a
településre, amely ezzel visszatért Horvátországhoz. A településnek
2011-ben 5569 lakosa volt, akik főként mezőgazdasággal és
turizmussal foglalkoztak.
Lakosság
Lakosság változása |
1857 |
1869 |
1880 |
1890 |
1900 |
1910 |
1921 |
1931 |
1948 |
1953 |
1961 |
1971 |
1981 |
1991 |
2001 |
2011 |
649 |
693 |
675 |
796 |
1.044 |
1.137 |
1.181 |
1.495 |
1.806 |
2.115 |
2.418 |
3.486 |
4.560 |
5.315 |
5.259 |
5.569 |
Nevezetességei
- Szent Anasztázia (sv. Stošija) szűz és vértanú tiszteletére
szentelt plébániatemploma a Biogradi-félszigeten egy magaslaton
áll. Szent Anasztázia már a 10. században a plébánia védőszentje
volt, tehát helyi tisztelete a kezdetektől fogva élt a településen.
A korábban neki szentelt templomokat azonban az évszázadok során
többször is lerombolták. A mai templomot 1761-ben építették.
Hosszúsága 33, szélessége 12,50 és magassága 10 méter. A bejárat
feletti tábla szerint a templomot Matija Karaman zárai érsek
szentelte fel Ante Jurašović plébános idejében 1761-ben. Egyhajós
barokk épület apszissal. A homlokzat tetején a védőszent szobra
áll. Plébánosainak és híveinek áldozatkészségéből többször is
megújították. A templomnak öt barokk oltára van, közülük a
legértékesebb gazdagon faragva és aranyozva van. A feltámadt
Krisztus és éneklő angyalok díszítik és a 18. század első felében
készült. A templom a horvát kulturális örökség része. A plébániaház
1869-ben épült.
- A templom északi oldalán emelkedik a kőből épített 30 méter
magas harangtorony. A tornyot 1859-ben építették és egymás alatt
három harang található benne. A harangokat 1925-ben Padovában öntötték és a
Horvát Királyság alapításának ezredik évfordulója emlékére
helyezték el a toronyban.
- Az új temetőben áll a Mindenszentek templom, melyet Marijan
Oblak érsek szentelt fel 1989-ben számos hívő és az állam
képviselőinek jelenlétében.
- A város központjában áll a városi múzeum, mely Biograd és
környékének gazdag történelmi és kulturális emlékeit mutatja be.
Maga az elhelyezésére szolgáló épület is kulturális emlék, mivel
középkori romokon épült a 18. század végén és a 19. század elején.
Hosszú ideig az I. Ferenc József által alapított Biogradi járás
bírósága működött benne. A múzeum főbb kiállításai: régészeti
gyűjtemény, 16. századi hajóroncsokról származó leletek
gyűjteménye, néprajzi gyűjtemény, történeti kiállítás és galéria. A
16. századi hajóroncsokról származó leletek gyűjteménye egyedülálló
az egész Adria térségében. Több mint tízezer, főként velencei
hajóroncsokból kiemelt tárgyat tartalmaz. A legtöbb tárgy egy
1583-ban a Biogradtól néhány mérföldre délre fekvő Gnalić-szigetnél
elsüllyedt, árukkal telerakott velencei kereskedelmi hajóról
származik, melyet egy murteri halász talált meg 1967-ben. Azóta
több alkalommal volt vízi régészeti feltárás tárgya és számos
felbecsülhetetlen értékű tárgyat mentettek ki róla.
- Keresztelő Szent János tiszteletére szentelt plébániatemploma a
Biogradhoz tartozó Kosa – Torovi és Jankolovica településrészek
hitéleti központja. A templomot 1987-ben kezdték építeni és
1988-ban szentelte fel Marijan Oblak zárai érsek. Modern,
harmonikus épület, homlokzatán markáns kétnyílású harangtoronnyal,
északi oldalához csatlakozó pasztorális központtal és
plébániaházzal. Szembemiséző oltára, szentségtartója,
keresztelőmedencéje és két szenteltvíztartója kőből készült.
- A Szent Antal templomot a 19. század közepén építették. Abban
az időben a tengerparton, a mélyen benyúló Jaz-öböl szélén állt. Az
öblöt a 20. század elején feltöltötték és családi házakat építettek
rá. A 20. század második felére a templom már alacsonyabb szinten
állt a környező terepnél. Az egyhajós épületet fából ácsolt
tetőzet, félköríves apszisát félkupola alakú boltozat fedi.
Kívülről kőlapokkal burkolták. Homlokzatát a jellegzetesen dalmát
típusú harangépítmény uralja. A templomot a 20. század végén
teljesen megújították.
- A Szent Rókus templom a 16. század végén és a 17. század elején
épült a járványoktól védelmező szent tiszteletére. Első írásos
említése 1653-ban történt amikor Ivan Senjanin felesége Franica
olajfáinak terméséből adományoz számára. Egyedülálló épület két
oldalsó ablakkal, homlokzatán harangépítménnyel. Legértékesebb
berendezési tárgya az aranyozott barokk 18. századi oltár. A
templomot a 20. század közepéig kőfal övezte, melybe néhány, a
középkori biogradi templomból származó faragott kőtöredék is be
volt falazva.
- Az 1885-ben épített világítótorony közelében találhatók a
középkori Szent Katalin templom romjai. Magát a templomot egy az
ókortól a 20. századig használt kőbánya feletti sziklára építették.
Egyhajós épület volt félköríves apszissal. Homlokzata a bányászati
tevékenység következtében leomlott. Félköríves apszisa oldalt
egyenes záródású, kis ablakokkal.
- A városkapu a város középkori bejárata volt, majd a 16.
századtól a 19. századig a megerősített település kapujaként
szolgált. Miután Biogradot 1125-ben a velenceiek lerombolták az
újjáépített települést a 16. században a szárazföld és a Jaz-öböl
irányából védőfalakkal vették körül. A falakat három négyszögletes
és egy ötszögű torony erősítette. A félköríves kapu felett Alvise
Grimaninak Dalmácia és Albánia
velencei kormányzójának címere és Biograd újjáépítését megörökítő
felirata volt látható.
- A Pašman-csatornában fekvő Babac-szigeten található a de Soppe
család erődített nyári kastélya. A nyári kastélyból és gazdasági
épületekből álló épületegyüttest a 15. század végén említik
először, míg a 16. század végéról védőfalak és malom építéséról
számol be egy írásos dokumentum. A védőfalak egy négyszögletes
belső teret vesznek körül. A 16. század végén épített falakból a
délnyugati rész és bástyája, valamint a reneszánsz homlokzat a
bejárati kapuzattal és a de Soppe család címerével maradt meg
legépebben. A közelében található a Szent András templom, amely bár
korábban épült szerves részét képezte a család birtokának, melynek
címere a homlokzatára van befalazva. Az épületegyüttes a török
háborúk idején menedékhelyül szolgált a szárazföldi partvidék
lakosságának. A megerősített nyári kastély kiemelkedő példája a
Zára környéki nyaralóépítészetnek.
- A vincés nővérek új kolostorát 1992. november 5-én szentelte
fel Marijan Oblak püspök.
Galéria
A
Szent Anasztázia plébániatemplom |
A Szent Anasztázia plébániatemplom
|
A
Szent Anasztázia templom belső tere |
A Szent Anasztázia templom belső tere
|
A
harangtorony |
A harangtorony
|
A
Szent Antal kápolna |
A Szent Antal kápolna
|
A
Szent Rókus kápolna |
A Szent Rókus kápolna
|
A
belváros látképe |
A belváros látképe
|
Kikötői részlet |
Kikötői részlet
|
Kikötői részlet |
Kikötői részlet
|
Kikötői részlet |
Kikötői részlet
|
|
További
információk