Földrajzilag a háromszöget Bermuda szigete, Puerto Rico és Miami rajzolja ki.
A Legenda
Története
Különösebb jelentősége a második világháborúig nem volt, ám ekkor harci repülőgépek és hajók tűntek el titokzatos módon. Erre figyelt fel az amerikai sajtó, megteremtve ezzel a 20. század egyik legnagyobb legendáját. A Legenda kutatói visszamenőleg is több rejtély nyomára bukkantak, egészen Kolumbusz 1492-es útjáig.
A Legendát 1950-ben E. Johnson egy cikke az Associated Pressben teremtette meg (ld. alább: Sandra). 1964-től, Vincent Hladis cikkcíme után nevezzük a területet Bermuda-háromszögnek. Végül 1974-ben Charles Berlitz könyve öntötte végleges formába.
Már a rákövetkező évben, 1975-ben Lawrence David Kusche cáfolta Berlitz teóriáit. Rámutatott, hogy Berlitz gyakran irodalmi műveket hoz forrásul, homályosítja a tényeket az időjárás vagy a hajó (repülő) állapotát illetően. Kusche az aprólékos kutatómunkájának eredményét 1979-ben, a Bermuda-háromszög rejtélye (megfejtve) című könyvben tette közzé, de a Berlitz és közte eltelt idő túl hosszúnak bizonyult, a Bermuda-háromszög bevonult a köztudatba, és főképp Berlitz bestsellerének következtetéseivel. L. D. Kusche munkájának eredményeit eddig senki sem tudta tényszerűen megcáfolni. Ezért a Bermuda-háromszögben paranormális erőket sejtők hitelrontással próbálkoztak: azt kezdték híresztelni, hogy a floridai idegenforgalomban érdekelt cégek pénzelték le a rejtélyt cáfoló könyvének megírására.
Az eltűnések
A következő három eset a legtipikusabb és legismertebb a Bermuda-háromszög rejtélyei közül:
- A Mary Celeste és a Dei Gratia nevű hajók együttes esete: 1872 decemberében az angol Dei Gratia New Yorkból Gibraltár felé tartott, amikor szembetalálkozott egy különös hajóval. David Morehouse kapitány meglepődve ismerte fel benne a Mary Celeste-t, amely egy hónappal korábban hagyta el New York kikötőjét, ezt követően azonban nyomtalanul eltűnt. Mivel a jelzéseire senki sem válaszolt, a kapitány csónakot küldött a néma hajó átvizsgálására. Fedélzetén egyetlen ember sem volt.
- 1918-ban tűnt el az amerikai haditengerészet Cyclops nevű, 19 000 tonnás szállítóhajója: 309 tengerésze közül egy sem került elő.
- 1948. január 29-én a Star Tiger négymotoros repülőgép hatfőnyi legénységgel és 25 utassal, köztük A. Cunninghammel, a brit légierők marsalljával, 380 mérföld távolságban volt a Bermuda-szigetektől. A földi központ rádiótávírásza még vette a közlést: „Az időjárás és a repülés kitűnő”, ezt követően azonban a repülőgép nyomtalanul eltűnt.
A legnagyobb érdeklődést mégis a 19. repülőraj öt darab Avenger típusú repülőgépének egyedejű eltűnése, valamint még aznap a kereső Martin Mariner hidroplán eltűnése váltotta ki. A közismert Harmadik típusú találkozások című film is erre utal a sivatagban előkerülő második világháborús géptípussal (Avenger).
Mindezek az esetek Charles Berlitz könyvéből valók, és egyetlen forrásmegjelölést, vagy bármilyen adatolást nem tartalmaznak. Érdekes módon 1973. októbere óta (vagyis Berlitz könyvének megjelenése után) egyetlen új esetet sem említettek a Bermuda-háromszögből, pedig a világ már erre figyelt.
Az esetek jellemzői a Legendában
Az eltűnések és rejtélyes esetek leírása alapján a Bermuda-háromszögbeli események jellemzői:
- Számos hajó süllyedt el úgy, hogy túlélő nem maradt, és a katasztrófák helyén árulkodó tárgyat, nyomot (hajóroncs, olajfolt, stb.) nem találtak.
- Néhány esetben a hajó sértetlen állapotban, de személyzet nélkül bukkant fel.
- Előfordult, hogy a hajó fedélzetén tartózkodókat halva találták. Külsérelmi nyomok a halottakon nem voltak fellelhetők.
- A repülőgépek és a hajók a katasztrófákat megelőző percekben vagy semmilyen jelzést nem adtak, vagy meg-megszakadó kapcsolattal azt közölték, hogy műszereik nem használhatóak, össze-vissza jeleznek.
- Általánosan tényként emlegetett adat szerint az időjárás mindig tiszta, szélcsendes, ideális.
A szkeptikus álláspont
| „ | Egyáltalán nem lehetséges olyan elmélet, amely a rejtélyt megoldja. A Háromszögben történt valamennyi szerencsétlenség és eltűnés közös okát keresni ugyanis semmivel sem logikusabb próbálkozás annál, mint ha például feltennénk, hogy egyetlen közös okra fogjuk visszavezetni az összes autóbalesetet, ami Arizonában valaha is megesett | ” |
|
– Lawrence David Kusche |
||
Ezért a Legenda kutatóinak az eseteket önmagukban és egyenként kell vizsgálni, vagy a Legenda általánosító közléseit felülvizsgálni. Amikor megbízható adatok állnak rendelkezésre, a legtöbbször azonnal meg is jelenik a logikus magyarázat. Nehéz például rejtélynek tartani a Rubicon esetét, amikor a Meteorológiai Szolgálat aznapi jelentése szerint hurrikán csapott le a kikötőre, ahol horgonyzott. Csak azok az esetek maradnak tisztázhatatlanok, amelyeknél semmilyen információ nem áll rendelkezésre. Az információhiány azonban itt sokszor azt takarja, hogy a szóban forgó baleset számos részlete légből kapott, némelykor az egész eset koholmány. Igen sok balesetet írnak a Bermuda-háromszög számlájára, melyek valójában nem ott, de még csak a közelében sem történtek, mint például az ír partok közelében lezuhanó Globemaster repülőgép. Az eltűnt hajók és járművek jó részénél az útvonal ugyan áthaladt a Bermuda-háromszögön, de semmilyen bizonyíték nincs arra nézve, hogy valóban ott pusztult el. Az Atalanta esetében például hatszor nagyobb a valószínűsége, hogy Anglia és Bermuda között tűnt el, mint hogy a Háromszögben, vagy a Cyclops, amelynek roncsát 1974-ben Norfolk közelében találták meg. De a Raifuku Maru, amely Angliából tartott Bostonba, nem is érintette a térséget.
A szkeptikus megközelítést a közvélemény hangulata és elfogultsága meglehetősen megnehezíti. Amíg Charles Berlitz könyve mindennemű adatolás nélkül bestsellerré vált, és soha senki sem várta el tőle, hogy bármit bizonyítson, addig Lawrence David Kusche minden mondatát ízekre szedték és mindegyikhez forrást vártak el. Kusche megtette, amit ez ügyben megtehetett, de a teljes adatnélküliségű eseteknél sokszor csak addig juthatott el, hogy feltegye a kérdést: létezett-e egyáltalán az a jármű, amelynek az eltűnéséről Berlitz beszél.
A háromszöggel kapcsolatba hozott összes eset (1979-ig)
Az alábbiakban a Legenda megnevezés, ahol más forrás nem szerepel, Charles Berlitz Bermuda-háromszög című könyvét jelenti.
1492 - Kolumbusz
Kolumbusz a Sargasso-tenger környékén álló vízről, szélcsendről és hínártengerről írt a hajónaplójában. A tengerészlegendák ezeket később felnagyították és már szabálytalanul működő iránytűről, különös fénytüneményekről és mindenféle egyéb baljós jelekről beszéltek. A Legenda szempontjából mégis érdektelen, csak azért szokták emlegetni, hogy bebizonyítsák, már a legelső arra járó európai hajós is megküzdött a rejtélyekkel. Hozzá kell tenni, hogy a Kolumbusz által átszelt Sargasso-tenger csak piciny délnyugati csücskével nyúlik be a Bermuda-háromszögbe.
1840. augusztus - Rosalie francia kereskedelmi hajó
A Rosalie nevű hajót elhagyatottan, de máskülönben teljes épségben találták Nassau közelében. Fedélzetén csak egy kanári tartózkodott a kalitkájában. Nem kapott léket és szállítmánya is érintetlen volt.
Az információ egyetlen újságcikkből való. A cikk már a hajó nevét illetően is tévedésben van, mivel sem a Lloyd biztosító társaság, sem semmilyen más hivatalos szerv nem tud Rosalie nevű hajóról. Ezzel szemben a Lloyd szerint egy Rossini nevű, Hamburgból Havannába tartó hajó feneklett meg a Bahama-csatornában augusztus 3-án. Utasait még aznap megmentették, augusztus 17-én már elhagyatottan talált rá egy másik hajó, majd az üres hajót Havannába vontatták. A Rosalie és a Rossini azonossága ugyan kétséges, de jelenleg az egyetlen racionális magyarázat. A cikk írója valószínűleg csak hallomásból szerzett tudomást az esetről, jelentőségét és forrásértékét a 6. oldali megjelenés is mutatja. Sem a The Times, sem más korabeli médium a továbbiakban nem foglalkozott az üggyel.
1854. április - Bella brit hajó
A Bellát a Legendában épp csak megemlítik, mivel a történet eredeti származási helyén (H. T. Wilkins könyve) sem bővelkedik konkrétumokban. Ezen kívül semmilyen egyéb adat nincs róla: a hajótörések hivatalos jegyzékében nem szerepel, ezen felül a Lloyd társaság hajójegyzéke az 1852-ben épített Bella eltűnéséről nem tesz említést.
Wilkins leírása szerint azonban a Bella hat nappal a Rio de Janeiro kikötőjéből történt kifutása után pusztult el, vagyis legfeljebb 2000 km-re juthatott Riótól északra. E pont pedig 3600 km-re van Barbadostól, a Bermuda-háromszög délkeleti csücskétől délre. Vagyis a Bella - ha el is tűnt - nem kapcsolható a Bermuda-háromszöghöz.
1866 - Lotta svéd vitorlás
A Legenda szerint Göteborgból Havannába menet tűnt el. D. L. Kusche állítása szerint erről a hajóról semmilyen forrásból nem tudott adatot szerezni, ezért létezése kétséges. Mindenesetre a Göteborgból Havannába tartó hajóútvonalnak csak igen kis szakasza esik a Bermuda-háromszögbe, és a hajó az útja során bármikor és bárhol balesetet szenvedhetett.
1868 - Viego spanyol kereskedelmi hajó
A Viegoval kapcsolatban pontosan annyi információ áll rendelkezésre, mint a Lotta nevűről.
1872. december - Mary Celeste brit kereskedelmi hajó
A Bermuda-háromszög legnagyobb rejtélyeként emlegetik, a rejtélynek azt a típusát, amelyben érintetlen hajót találnak legénység nélkül, erről a hajóról nevezték el. Tették azt annak ellenére, hogy megtalálási helye: É 30°20’ Ny 17°15’. amely hely 1060 km-re van Gibraltártól nyugatra, ráadásul a hajó New Yorkból Genovába tartott, így a Bermuda-háromszöget egyetlen pillanatra sem keresztezte. A hajónapló utolsó bejegyzése november 24-én kelt, amikor a briggszkúner 180 km-re nyugatra volt az Azori-szigetektől.
Saját korában a The New York Times beszámolói szerint szenzációt keltett, de nem olyat, amivel a mai Bermuda-rejtélyt azonosítjuk. A Mary Celeste-t megtaláló Moorhouse kapitányt kalóznak tartották, később biztosítási csalással vádolták.
Az esetet Sir Arthur Conan Doyle is feldolgozta 11 évvel később, és az általa használt Marie Celeste névváltozat terjedt el a Legendában is, készpénznek véve, amit a kitűnő író papírra vetett. Abból, amit ma a közhiedelem a Mary Celeste történetéről tudni vél, számos mozzanat Doyle képzeletéből fakadt, egyben azonban minősíti Charles Berlitz kutatómunkáját is.
1880 - Atalanta brit haditengerészeti kiképzőhajó
Az Atalanta január 31-én futott ki Bermuda-szigetéről Portsmouth kikötője felé, vagyis egyetlen pillanatra sem hatolt be a Bermuda-háromszögbe. 1880. április 13-i az első hír arról, hogy az Atalanta nem érkezett meg. A cikk rögtön megadja a magyarázatot is: „... félő, hogy az utóbbi időben uralkodó viharos szelek kormányozhatatlanná tették a hajót és eltérítették útvonaláról...” A cikk még nem meri említeni a végső lehetőséget, a hajó elvesztését, de a viharos időjárás egyértelmű.
Az Atalanta keresése az indulása után 72 nappal indult meg, úgy hogy teljes útvonalán keresni kellett, mivel semmit sem lehetett tudni szerencsétlenségének helyéről és idejéről. Nincs tehát csodálnivaló azon, hogy nem találtak semmit. A keresést június 10-én zárták le, négy és fél hónappal a hajó indulása után.
1881 - Ellen Austin brit hajó esete az ismeretlen elhagyott hajóval
Az alaptörténet szerint az Ellen Austin elhagyott hajót talált, amelyre mentőlegénységet küldött. A két hajó nemsokára elszakadt egymástól, és mire újra találkoztak, a mentőcsapatnak is nyoma veszett. Újabb mentőakciót az Ellen Austin kapitánya már nem tudott szervezni, mert senki sem állt kötélnek, ezért végül a gazdátlan hajót sorsára hagyták. A Legendának már olyan változata is van, miszerint még egy legénység átment menteni, de egy hirtelen támadt szélvihar ismét elválasztotta egymástól a két hajót, és a lelenc ezúttal végleg eltűnt.
Az elérhető legalaposabb kimutatások sem alkalmasak arra, hogy a Legenda ismeretlen nevű elveszett hajóját azonosítsuk. Sem a The New York Times, sem a The Times nem közölt az adott időben cikket ilyen eseményről. A Lloyd biztosítótársaság 1881-ben nem regisztrált elveszett hajót. Az Ellen Austin St. John's kikötőjébe tartott, ezért L. D. Kusche végigtanulmányozta a The Newfoundlander 1881-82 évfolyamait, és abban sincs hír az esetről. Ezért az Ellen Austin története vagy R. Gould (ld. 7. jegyzet) agyszüleményének tekintendő, vagy igazi rejtély.
1884 - Miramon olasz kereskedelmi hajó
A Miramon esete a Lotta és a Viego történetéhez hasonlóan megbízható forrásból teljesen adatolhatatlan. Vagy létezett, vagy nem. A Legenda csak annyit tartalmaz, hogy New Orleansba tartott, de hogy honnan és milyen útvonalon, azt nem.
1902. október - Freya német kereskedelmi hajó
A Freya Legendában szerepeltetése tulajdonképpen érthetetlen. A hajó Manzanillo városából, Kubából indult és úticélja a tűzföldi Punta Arenas kikötője volt, ahová kőzúzalékot szállított. A Freya-legenda valamennyi változata a The Nature folyóirat 1907. április 25-én közölt cikkére alapul, ahol egy mexikói földrengés áldozatai között, október 4-i datálással szerepeltetik. A Legenda csak azt emeli ki a cikkből, hogy a mondott időben gyenge volt a széljárás, a földrengést már nem. És általában senkinek sem tűnik fel, hogy a kubai Manzanilloból elindulva egy nap alatt a hajó semmiképp sem érhetett olyan földrajzi pozícióba, hogy egy mexikói földrengés hasson rá.
A magyarázat a Lloyd társaság 1900-1904 évi Nyílt tengeren elhagyva című nyilvántartási füzetében rejtőzik, amelynek 446. oldala szerint a Mexikó nyugati részén lévő Manzanillo város volt a kiinduló kikötő. Vagyis a katasztrófa mindenképp a közép-amerikai földnyelv túlsó felén történt, nem a Bermuda-háromszögben, és természetes okait már a saját korában is ismerték.
1902. november - Spray és Joshua Slocum
Joshua Slocum híres sportvitorlázó volt, megkerülte a Földet, hatalmas tengeri viharokat vészelt át. 1909. november 14-én tengerre szállt a massachusettsi Martha's Vineyard szigeten, és többet nem került elő.
Slocum az alig tízméteres Spray nevű jolléján hajózott. Semmi különös nincs abban, ha egy ilyen kicsiny hajó nyom nélkül tűnik el. Eltűnéséről rengeteg feltevés született, de valódi körülményei ma is ismeretlenek. Olyan közlés is napvilágot látott, hogy Slocum szándékosan tűnt el a világ szeme elől, de van, aki tudni véli, hogy Slocumot és a Sprayt egy ötszáz tonnás postagőzös ütötte el a Kis-Antillák Turtle nevű szigetének közelében.
1918. március - Cyclops haditengerészeti szénszállító
A Cyclops (19600 tonnás, 309 fő legénység, 180 méter hossz) március 4-én Barbadosból indult utolsó útjára és Norfolfkba tartott. Az elbeszélések elvetik az aknára futás elméletét, a német tengeralattjáró-tevékenység lehetőségét, valamint csendes időjárásról beszélnek. A baleset oka ma is ismeretlen, ezért gyakran idézik Woodrow Wilson egy mondatát: „.. csak Isten és a tenger tudja, mi történt a nagy hajóval”. A Legenda nagy hangsúlyt fektet arra a tényre, hogy ez volt az első rádióval is felszerelt hajó, amelyik eltűnt.
A Cyclops eltűnéséről csak április 14-én adtak hírt először a lapok (The Virginian Pilot és Washington Post). A haditengerészet hírszerzése májusban az alábbi lehetséges okokat adta meg:
- ... a legénység fellázadt, hatalmába kerítette és eltérítette szokásos útjáról.
- A hajón tartózkodott Rio de Janeiro amerikai főkonzulja is, aki németbarát hírében állt, következésképp német kézre játszhatta a hajót.
- Német tengeralattjáró megtorpedózta.
- A mangán-dioxid rakomány esetleg felrobbanhatott.
- A hajó alaptulajdonsága volt egy gyors és kellemetlen, de nem túl nagy mértékű ringás: szerkezetfáradás léphetett fel, amitől kettétörhetett vagy felborulhatott.
- Woorley kapitány németországi születésű, vagyis átadhatta a hajót a németeknek, vagy közreműködhetett annak elsüllyesztésében.
A haditengerészet egyik elméletére sem talált semmilyen bizonyítékot. A rejtélyt 1920-ban Mahlon S. Tisdale korvettkapitány vallomása némileg érthetőbbé tette: még 1918-ban a Cyclopson szolgált, ahol észrevette, hogy a tartályok búvónyílásait egytől-egyig nyitva hagyták. Amikor ezt jelentette a kapitánynak, az volt a válasz, hogy a haditengerészet hajóépítő telepétől kapta az utasítást, miszerint így kell azokat tartani. Tisdale véleménye szerint a végzetes úton a rakomány megcsúszhatott, és a hajó felborult, mielőtt bárki elhagyhatta volna. Yates fregattkapitány azonban cáfolta, hogy a hajóépítő műhely ilyen utasítást adott volna ki.
Egyes vélemények szerint a hajót túlterhelték, a nagy tömegű rakomány miatt kettétört, vagy kiszakadt a feneke.
A hajó utolsó dél-amerikai útján szolgáló Conrad A. Nervig 1969-ben tette közzé tapasztalatait: „Megzavart, amikor olyasféle hangot hallottam, mint amikor két fémlemezt egymáshoz dörzsölnek... A hajó oly mértékben dolgozott, hogy ahol a gőz- vagy vízcsövek a hajótörzs részeivel érintkeztek, a mozgást szabad szemmel is látni lehetett. A hajó közepén a fedélzet emelkedett és süllyedt...”
1968-ban Dean Hawes a Scorpion (ld. alább) atomtengeralattjáró roncsait kereste, Norfolktól 120 km-re keletre, 60 méter mélységben egy roncsot talált, amelyet később a Cyclops roncsaként azonosított. Ez a felfedezés segített megoldani a Cyclops rejtélyét. Mivel egyik motorja nem működött, maximális sebessége 10 csomó volt. A roncs helyére legkevesebb hat napos út után juthatott el, vagyis március 10-én éjszaka. Az Egyesült Államok ashville-i Országos Meteorológiai Központjának adatai szerint március 7-től 11-ig 40-60 mérföldes (70-110 km/h) erejű vihar tombolt Norfolk térségében. Március 10-én a The Virginian Pilot viharjelzés kiadásáról tudósított.
1921. január - Carroll A. Deering ötárbocos szkúner
A hajóról szóló történetek igen változatosak, sokszor egymásnak ellentmondóak. A legendák közös elemei: felvont vitorlákkal találtak rá a Gyémánt-zátonyokon megülve, legénység nélkül, amely nyom nélkül eltűnt. Egyes legendavariációk szerint a hajókonyhában még főtt az ebéd.
A valóság: a tenger olyan viharos volt, hogy a mentőcsónakokkal csak 400 yardra közelíthették meg a hajót, és innen állapították meg a legénység hiányát. Február 4-ig tartott, mire a mentőcsapatok és a kárfelmérők megközelíthették a zátonyra futott hajót, és megállapíthatták, hogy a hajó menthetetlen. „... a legénység megpróbált mentőcsónakokon partra jutni. Az általános vélekedés az, hogy a mentőcsónakokat felborította a tomboló erejű szél, vagy hogy a fedélzetére vette őket egy másik hajó” E második feltevés valószínűleg nem következett be, mert a hajó utasairól azóta sincs hír, bár ugyanebben az időben egy gőzhajó, a Hewitt is nyomtalanul eltűnt, és a The New York Times június végén cikksorozatban tárgyalta az esetet, majd arra a megállapításra jutott, hogy a hajókat kalózok térítették el, a legénységet foglyul ejtették. Kalóztevékenység nélkül is veszélyes volt azonban a térség 1921. januárjában: „A Meteorológiai Központ illetékesei (szerint)... a tucatnyi vagy még több hajó azoknak a szokatlanul erős viharoknak esett áldozatul, amelyeknek egész sorozata tombolt... Egy sereg hajó átvészelte a februári viharok egyikét-másikát, és súlyos sérülések árán eljutott a kikötőjébe”.
A legénység, a kapitány és a kalózok szerepéről további adatok láttak napvilágot később, melyek szerint a kapitány nem volt elégedett a legénységgel, néhány tagját még Barbadoson bebörtönözték.
1925. április - Raifuku Maru japán kereskedelmi hajó
A Legenda: csendes áprilisi reggelen a Raifuku Maru kétségbeesett vészhívását fogták, és sem a hajót, sem a legénységét nem találták meg többet. (A Legendában tévesen Raiuike Maru néven szerepel.)
A Bostonból Hamburgba tartó hajó az indulását követően hamarosan óriási viharba került. Április 19-én reggel vészjelzést adott le, amelyet a Homeric nevű óceánjáró vett. A második rádióüzenet szerint a Raifuku Maru összes mentőcsónakja összetört. A Homeric már látta a hajót, amikor az a dühöngő viharban elsüllyedt, esélyt sem adva a túlélők megmentésére. A Homeric pozíciója a Raifuku Maru megpillantásakor: É 41°43’ Ny 61°39’.
A Raifuku Maru tehát számos ember szeme láttára viharban süllyedt el, ráadásul messze a Bermuda-háromszögtől, a Bermuda-szigettől 1200 km-re északra, Bostontól 700 km-re keletre.
1925. december - Cotopaxi teherhajó
A Cotopaxi esete gyakran tűnik fel a Bermuda-háromszög emlegetése kapcsán, valójában gyér adatok állnak rendelkezésre róla. Charlestonból Havannába menet eltűnt.
A Cotopaxi csavargőzös november 29-én futott ki a dél-karolinai Charleston kikötőjéből, december 1-én jelentette, hogy víz tört be a rakterébe. A Lloyd Társasághoz december 18-án érkezett a jelentés, miszerint a hajóval 8-a óta nincs kapcsolat.
A Lloyd veszteségjegyzékek dátumai alapján a hajó hatalmas viharba került, a korábban a rakterébe beszivárgott víztől megdőlten, így elsüllyedése egyáltalán nem csodálható.
1926. március - Sudoffco teherhajó
A Port Newark Transmarine Corporation tulajdonában álló Sudoffco 1926. március 13-án New Jersey kikötőjéből indulva tűnt el a Bermuda-háromszögben.
Március 22-én kellett volna Panamához érnie, és április 7-én rendelték el a keresését. A The New York Times állítása szerint a Sudoffco épp akkor hajózott délre a part mentén, „amikor az egész partvidéken viharok söpörtek végig”. Az Aquitania óceánjáró akkor közeledett New Yorkhoz, amikor a Sudoffco kifutott. Kapitányának jelentése szerint útját olyan tengeren tette meg, „amilyen rosszat még életében nem látott, és a szélrohamok trópusi ciklonokként tartották vissza a hajót”.
1931. október - Stavenger norvég halászhajó
A Bahamák egyik szigete, Cat Island közelében, 43 emberrel a fedélzetén tűnt el.
A hajóról csak a Legenda tud. A The New York Times, a The Times, Hocking tengeri szerencsétlenségekről szóló kézikönyve, a Lloyd Társaság jegyzékei vagy a Nassau Guardian sem tartalmaz adatot erről az esetről. Az oslói Norvég Tengerészeti Múzeum szerint 1931-33 között norvég hajó ilyen néven nem szenvedett szerencsétlenséget. A Norvég Hajózási és Navigációs Hivatal szerint egyetlen hasonló nevű norvég hajó létezett, az S/S Stavanger, amelyet 1925-ben építettek, de ez 1957-ben szenvedett hajótörést.
1932. április - John and Mary kétárbocos szkúner
Bermudától 80 km-re délre találták magára hagyva a John and Mary kétárbocos halász-szkúnert.
A Legenda nem szól arról a körülményről, hogy a Tide Water Associated motoros hajó már március 8-án a fedélzetére vette a John and Mary legénységét, miután a motortérben robbanás történt, és a hajó irányíthatatlanná vált. Azt sem szokták hozzátenni, hogy a legénységet az É 38°58’ Ny 69°50’ földrajzi koordinátákon, vagyis 1000 km-re Bermudától északnyugatra, és New Jerseytől 500 km-re keletre vették fel. A hajó április 27-re az É 31°29’ Ny 63°29’ koordinátákat érte el (Bermudától nyugatra 180 km), mert a West Quechee gőzhajó ekkor ott találkozott vele.
Az eset szemléletesen mutatja, hogy alig negyven nap alatt hogyan sodródott egy gazdátlan hajó 1200 km-t Bermuda felé, ahol megtalálták.
Az eset végkifejlete szinte szatirikus: a halászhajót visszakapták tulajdonosai, hamarosan újra vízre szálltak vele, és még abban az évben július 9-én, újra a new jerseyi May-fok közelében elsüllyedt. Hat utasát megmentették.
1935. augusztus - La Dahama szkúner-yacht
A La Dahama különleges esete a Bermuda-háromszög Legendájának, hiszen a hajó is megkerült, az utasait is megmentették. Furcsasága az, hogy amikor a Rex olasz óceánjáró a fedélzetére vette a La Dahamán tartózkodókat, végignézték, ahogyan a hajó elsüllyed. Néhány nap múlva az Aztec nemcsak újra megtalálta az elsüllyedt hajót, de átszálltak rá és a hajót szerkezetileg épségben találták.
A Legenda némiképp ferdít a tényeken, mivel Ottino kapitány a jelentésében valójában ezt írta: „A yachtot merülő állapotban magára hagytuk, mert víz szivárgott a belsejébe.” A Rex utasai tehát nem látták elsüllyedni a hajót. Ráadásul a legénységet nagyjából 1600 km-re Bermudától északkeletre mentették meg (ötnapos vihar után, É 37°57’ Ny 51°55’ koordinátáknál), vagyis igen messze a Háromszögtől.
1940. február - Gloria Colita szkúner
Az épületfát szállító szkúnert rejtélyes módon magára hagyva, gazdátlanul találták. A hajó elhagyásának látszólag semmi oka nem volt, mivel a tenger nyugodt és a hajón minden rendben volt.
A hajót Mobile kikötőjétől 250 km távolságra délre találták meg. Ez a Mexikói-öböl, a Mississipi torkolatának vidéke. Semmi köze a Bermuda-háromszöghöz. A new orleansi Parti Őrség jelentése szerint a hajó egész felépítménye romos, kormánya működésképtelen, a belső térben állt a víz, vitorláiból csak az elővitorla volt meg, a többi cafatokra szakadt. A hajó január 21-én indult Mobile kikötőjéből, 22-én viharjelzést léptettek életbe, majd 23-án egy másik hurrikán is elérte a térséget. Ezek után azt állítani, hogy a hajó elhagyására nem volt ok, erős túlzásnak minősíthető, az a körülmény, hogy megtalálása alkalmával már nyugodt volt a tenger, nem jelent semmit a baletesetre nézve.
1941. november - Proteus szállítóhajó
A Virgin-szigeteki St. Thomas kikötőjéből induló Proteus Portlandba tartott, de sosem érkezett meg. (ld. Nereus)
1941. december - Nereus szállítóhajó
A Nereus szintén St. Thomas kikötőjéből indult, úticélja Norfolk volt. Nem érkezett meg, ahogy testvérhajója, a néhány héttel korábban induló Proteus sem.
Mindkét hajót (a korábban már szintén elveszett Cyclops-szal együtt) 1911-13 között gyártották a newporti Hajóépítő és Szárazdokk Rt.-ben. 1913-tól a haditengerészet szállítóhajói, míg a húszas évek elején kivonták a forgalomból őket. Egészen 1940. decemberéig, vagyis majdnem húsz évig vesztegeltek Norfolkban, amikor az ottawai Saguenay Terminals Ltd. vásárolta meg mindkét hajót. A haditengerészeti vizsgálat álláspontja szerint valószínűsíthető, hogy a Proteust 1941. november 25-én, a Nereust december 10-én egy-egy német tengeralattjáró torpedózta meg. Bizonyíték egyik esetben sincs, mivel a német hadijelentések nem tartalmaznak erre vonatkozó adatot.
1944. október - Rubicon kubai teherhajó
A Legenda szerint a Rubicont kitűnő állapotban találták meg Florida közelében a nyílt tengeren, legénység nélkül. Charles Berlitz nem mulasztja el hozzátenni, hogy „nem találtak magyarázatot arra, miért nincs senki a hajón”. A hajó összes sérülése egy szakadt horgonylánc és a hiányzó mentőcsónak volt.
Tulajdonképpen már a Legenda megadja a rejtély magyarázatát, a szakadt horgonyláncot. A hajónapló utolsó bejegyzése szeptember 26-i keltezésű volt, ekkor érkezett a hajó Havannába. Szeptember utolsó napjaiban hurrikán tombolt Kubában, amely elszakította a horgonyláncot, és a hajót a kikötőből a tengerre sodorta. Ezért nem tartózkodott senki a fedélzeten.
1945. december 5. - 19. repülőraj és Martin Mariner hidroplán
A Legenda ezzel az esettel szokatlanul bőbeszédű. Pontos adatokkal szolgál a repülőraj küldetéséről, résztvevőiről, és rádióbeszélgetéseikről. Így kezdődik: „1945. december 5-én, délután 14.10-kor öt Avenger típusú torpedóbombázó dübörgött végig a Fort Lauderdale-i haditengerészeti légikikötő beton kifutóján és emelkedett a levegőbe, hogy nekivágjon a repülőútnak, amelyből minden idők legnagyobb légi rejtélye kerekedett... mind az öt gépet gondosan előkészítették a repülésre. Az üzemanyagtartályokat színig töltötték. A motorok, iránytűk és a műszerek kifogástalan állapotban voltak... Mindnyájan tapasztalt, régi repülők hírében álltak. Az idő ragyogó volt...” A Legenda szerint 15.45-kor érkezett tőlük az első üzenet, amikor a leszállási engedélyt kellett volna kérniük, s ehelyett azt jelentették, hogy nem látják a földet és irányt tévesztettek. A drámai végkifejlet: „16.25-kor a parancsnok ismét az irányítótornyot hívta. »Fogalmunk sincs, hol vagyunk. A támaszponttól körülbelül 225 mérföldnyire északkeletre kell lennünk... olyan mintha...« Azután csönd.” Egy Martin Mariner hidroplán azonnal elindult a mentésre, aztán az is eltűnt. „Miért veszett nyoma a Marinernek akkor, amikor a repülőraj utolsó azonosított tartózkodási helye felé közeledett? Egy hajó 19.50-kor robbanást észlelt a levegőben és olajfoltot talált a tengeren, ám ez több mint három órával a Mariner eltűnése után történt.” Egyes legenda-változatok szerint Taylor hadnagy beteg, vagy ittas volt a bevetésen.
A Legenda ezúttal a csúsztatások és szándékos félremagyarázások szép tárházát mutatja. Történetesen ez az eset katonai gépekkel történt, és minden rádióbeszélgetés, minden létező paraméter rögzítésre került. A Legenda tényszerű tévedései (csak a fent említett adatokból):
- „Mindnyájan tapasztalt, régi repülők hírében álltak” - Az öt gép pilótái:
- - Charles Carroll Taylor tartalékos hadnagy, repülőoktató
- - Edward Joseph Powers Jr. százados, haditengerészeti repülőnövendék pilóta (VTB továbbképzés)
- - George William Stivers repülőnövendék pilóta (VTB továbbképzés)
- - Joseph T. Bossi zászlós, repülőnövendék pilóta (VTB továbbképzés)
- - Forest James Gerber repülőnövendék pilóta (VTB továbbképzés)
- Az első keresőgép 18 óra 20 perckor szállt fel, a Martin Mariner hidroplán pedig 19 óra 27 perckor. A robbanást észlelő hajó pontosan ott tartózkodott, ahol a hidroplánnak huszonhárom percnyi repülés után lenni kellett.
- A haditengerészet vizsgálati jegyzőkönyvében nyoma sincs azoknak a furcsa mondatoknak, amik a Legenda szerint rádiózás közben elhangzottak.
Robert F. Cox hadnagy, vezető repülőoktató 15 óra 40 perckor éppen a levegőben volt saját feladatán, amikor vallomása szerint Powers névvel emlegetett pilóta beszélgetését fogta a gyakorlórepülések rádiócsatornáján. Ebben a beszélgetésben valaki (feltehetőleg Taylor hadnagy) azt kérdezte Powerstől, hogy mit mutat az iránytűje. Később ugyanezen a csatornán az alábbi beszélgetés zajlott Taylor és Cox hadnagyok között: „Mindkét iránytűm elromlott és a floridai Fort Lauderdalet próbálom megtalálni. Föld felett vagyok, de az töredezett. Biztos, hogy korallzátonyok között vagyok, de nem tudom, mennyire lenn délen, és nem tudom, hogyan juthatok el Fort Lauderdale-ba.”
Rövid tényállás: mivel Taylor azt közölte Cox-szal, hogy valahol dél felé repül, Cox dél-délnyugat irányban kereste a rajt. Ekkor gyengült, majd megszakadt a kapcsolata a 19. repülőrajjal. Ez csak azt jelentheti, hogy távolodott tőlük, vagyis Taylorék északabbra voltak. Port Everglades tornya 17 óra 59 percig kapcsolatban volt a repülőkkel. A rádiós bemérés szerint a repülőraj 17 óra 50 perckor New Smyrna város magasságában tartózkodott: „28. tény: 1945. december 5-én du. kb. 18.00-kor megközelítő pontosságú HF/DF pontot kaptunk az FT-28-ra, amely szerint az FT-28 17.50-kor egy 100 mérföld sugarú körön belül tartózkodott az északi szélesség 29° 15’ és a nyugati hosszúság 79° 00’ találkozásánál”
Taylor hadnagy egyszerűen eltévedt a gyakorlat során, és amikor úticéljától kissé elsodródva a Bahama-szigetek északi részén tartózkodott, azt hitte, hogy a floridai Nagy-Korallzátonynál jár. Ettől teljesen elvesztette a tájékozódóképességét, és sem az iránytűjének nem hitt (azt hitte, elromlott, ami az akkor használt pörgettyűs iránytűkkel gyakran előfordult), és nem hitt társainak sem, akik azt javasolták, hogy egyenesen nyugatra tartva mindenképp földet érnek. Ehelyett észak felé repültek, mert a Nagy-Korallzátonytól sem a nyugati, sem a keleti irány nem vitt volna szárazföldre. A rádióbeszélgetésekből kiderült, Taylor komolyan tartott attól, hogy besodródott a Mexikói-öbölbe, ezért egy darabig kelet felé is repült. A tájékozódás-vesztésnek ezt a formáját jól ismerik a repülők, ma már külön pszichikai tréninget tartanak a hatás kiküszöbölésére. Taylor nem adta át a parancsnokságot a raj egyetlen tagjának sem, akik még nagyjából tudták, merre járnak, és nem engedte a raj tagjait egyenként utat keresni, hanem együtt tartotta azt. Ezért veszett el mind az öt repülő.
A Martin Mariner hidroplán-típust pedig nem véletlenül nevezték repülő benzintartálynak, több is felrobbant közülük. A Gaines Mills gőzhajó által látott robbanás időben és helyben is pontosan akkor és ott történt, amikor és ahol a repülőnek tartózkodnia kellett. „A robbanás megadott helyzete 45 mérföldnyire volt a bananai hidroplánállomástól”
1946. december 5. - City Belle szkúner
A Nassau kikötőjéből induló City Belle szkúnert kifogástalan állapotban, mentőcsónakjaival együtt találták meg a nyílt tengeren, legénység és utasok nélkül. A Legenda szerint az ügyben sosem tartottak vizsgálatot, pedig az legalább olyan rejtélyes, mint a Mary Celeste esete.
Vizsgálatra azonban nem volt ok. A City Belle hét fős személyzetét amerikai mentőhajó vette a fedélzetére, mivel a december 3-tól 6-ig tartó erős szelekben majdnem felborult. A hajó is megmaradt, utasai is túlélték, később visszakapták a kikötőbe vontatott szkúnert.
1947 - Superfortress
1947-ben egy amerikai Boeing B–29 Superfortress bombázó tűnt el 180 km-re Bermudától. A kutatás roncsokat nem talált, a légierő vizsgálati jegyzőkönyve gomolyfelhő felemelkedő légáramlatának számlájára írta az esetet.
Lawrence David Kusche erről az ügyről semmilyen információt nem tudott szerezni. Az esemény megtörténte kérdéses, mivel sem a megadott idő környékén megjelenő napilapok, sem a haditengerészet jelentései nem tartalmaznak 1947-ből ilyen jellegű eseményeket.
1948. január 30. - Star Tiger Tudor-IV repülőgép
A Legenda: hajnalban a repülőgép közölte a bermudai irányítótoronnyal a helyzetét, valamint azt, hogy minden rendben. Ez volt az utolsó üzenete. A gép eltűntekor és a kereséskor szép idő volt, ennek ellenére nem találtak semmit. A Polgári Légügyi Minisztérium felkérésére eljáró londoni bíróság az ügyet rejtélyesnek és megoldhatatlannak minősítette.
Ma már, amikor a médiák légikatasztrófákról szóló dokumentumsorozatokat adnak, könnyebb helyzetben vagyunk annak belátásában, hogy egy repülőgépen bármikor elromolhat valami, és az esetek többségében nincs idő vészjelzés leadására. A bíróság 1948-ban ezt állapította meg a gép karbantartásáról: „...a karbantartási nyilvántartások vizsgálatából két dolog derült ki... Bizonyos hibák rendszeresen visszatérnek... azokat nem javították ki, és a nagy ellenőrzések során sem küszöbölték ki őket. Másodszor: a repülőgép nem ritkán nem is jelentéktelen kijavítatlan hibákkal indult útnak nagy távolságra, utasokkal a fedélzetén...”
A repülő az Azori-szigetekről indult bermudai úticéljára, vagyis a Bermuda-háromszöget nem érintette. „A télen szokásos átlagos szélviszonyok mellett... a repülőgép a Bermudáig tartó 1960 tengeri mérföld megtétele után nincs elegendő tartalék üzemanyag birtokában ahhoz, hogy bármilyen más repülőtérre eljusson... Az útszakasz egész hosszában egyetlen repülőgép-megfigyelő állomás sincs.” A gép lisszaboni éjszakázása alatt javítani kellett az egyik iránytűt, amely az Azori-szigetekig ismét elromlott, itt megint javították. A Bermuda felé tartó úton a gép az előírt óránkénti helyzetjelentését hajnali 3 óráig teljesítette. A Star Tiger előtt egy órával induló Lancaster gép baj nélkül elérte Bermudát, de ezt a gépet is 122 km-rel térítette el az erős délnyugati szél, és magát a szigetet 160 km távolságról észlelte először vizuálisan. A Star Tiger menet közben az eredeti 3 óra 56 perces érkezési időt hajnali öt órára módosította az erős ellenszél miatt. A Legendával ellentétben a gép utolsó jelentkezése nem helyzetjelentés volt, hanem 3 óra 15 perckor az irányjelzés nyugtázása.
A gép 3 óra 15 perckor még a levegőben volt, 3 óra 50 perckor már nem. A vészhelyzetet csak 4 óra 40 perckor jelentették. A Star Tiger katasztrófájának oka kideríthetetlen marad a roncsok nélkül.
1948. március 6. - Al Snider zsoké bérelt motoros yachtja
A Legenda: Al Snider, a nemzetközi hírű zsoké egy barátjával a Sandy-korallszirt mellett horgonyzott az Evelyn K nevű yachttal, majd kis csónakon távoztak a hajóról. Soha többet nem látták őket. Több ezer ember keresési akciója után néhány nap múlva az üres csónakot 70 mérföld távolságban találták meg.
A Legenda néhány fontos körülményt nem emleget: a csónakot oldalra dőlve találták meg, padlódeszkái töröttek, a motort eltávolították a helyéről. Március 5-én a márciusi szélsebesség-rekord megdőlt, 48 mérföldes (kb. 85 km/h) tartós szélsebességet mértek. Vasárnap (7-én) 170 láb hosszú bárkát is menteni kellett (Virginian) 15 láb magas hullámok közül (1 láb kb. 1/3 méter).
„A Legenda nem tartja érdemesnek, hogy Al Snider eltűnéséről szólván megemlítsen egy »apróságot«: a szélvihart, amely meglepte a kis csónak utasait, amikor gyanútlanul horgásztak az est sötétjében.”
1948. december 28. - DC-3 típusú repülőgép
A Legenda: a Puerto Rico-i San Juanból Miamiba tartó DC-3 utasszállító akkor tűnt el, amikor már látótávolságra volt úticéljától. Az idő kifogástalan, a tapasztalt pilóták semmilyen rendellenességet nem észleltek. Linquist kapitány rádión jelentette, hogy már látják a reptér fényeit és nemsokára leszállnak, ám mire az irányítótorony leadta a leszállási utasításokat, a gép már nem válaszolt. A gép szőrén-szálán eltűnt, úgyszólván karnyújtásnyira a szárazföldtől. A nagyszabású kutatóakció semmilyen eredménnyel nem járt.
A tények: a repülőnek már San Juanban problémája adódott az akkumulátoraival, mivel ezek lemerültek az alacsony folyadékszint miatt. A késedelem elkerülése végett csak a folyadékot pótolták, de nem töltötték fel ezeket. Az alacsony töltés-szint miatt a gép futómű-visszajelző lámpái folyamatosan égtek. A gép végül mégis egy órás késéssel indult, mert felszálláskor nem működött a rádiója. A rádió már a felszállás után 11 perccel újra akadozva működött, 21 óra 26 perctől a san juani irányítorony nem tudott kapcsolatba lépni vele. Rádióforgalma továbbra is akadozott, 23 óra 23 perckor a Miami legiforgalom-ellenőrző központ vette a helyzetjelzésüket, legközelebb azonban csak 4 óra 13 perckor jelentkezett, amikor - állítása szerint - 50 mérföldre volt Miamitól. Ez az időpont már 8 perccel túl volt azon az időponton, amelyet Linquist kapitány 23 óra 23 perckor érkezési időként jelzett.
A roncsok vizsgálatára nem nyílt lehetőség, mert nem került elő. Az akkori fekete dobozok még nem tartalmaztak automata helyzetjelzőt, amely nyomra vezethetett volna. Azonban: „Minthogy a repülőgép hét és fél órai útra elegendő üzemanyaggal rendelkezett, s minthogy az utolsó jelentést a felszállása után hat óra tíz perccel vették, a téves helymeghatározás kritikus lehetett volna... Előfordulhatott, hogy a villamos rendszer felmondta a szolgálatot, működésképtelenné téve egyúttal a repülőgép rádióadóját és automatikus iránytűjét is... Az időjárás áttekintése alapján megállapítható, hogy amikor a gép Miamihoz közeledett, a szélirány északnyugatiról északkeletire fordult, de az előrejelzett szélerősség változatlan maradt. Mivel a személyzet a szélirány megváltozásáról nem tudott, elképzelhető, hogy a szél 40-50 mérföldnyire eltérítette a gépet a menetiránytól balra.” A másfél óra alatt, amely az utolsó jelentkezés és az üzemanyagtartályok kifogyása között rendelkezésre állt, gyakorlatilag korlátlan számú probléma felléphetett a 12 éves, 28257 órát repült gépen.
Egyetlen forrás sem közli, hogy Linquist látta volna a város fényeit. Megeshetett, hogy a szél annyira eltérítette balra a repülőt, hogy elvétette a félsziget déli csúcsát, és berepült a Mexikói-öböl fölé. Mellesleg a Miami-torony egyáltalán nem állt kapcsolatban a géppel: „A New Orleans-i állomás értesítette a Parti Őrség miami parancsnokságát... A DC-3-as adásait a miami torony nem vette.”
Mindezek mellett a repülőgép balesete akkor sem nevezhető rejtélyesnek, ha pontos oka sosem derül ki.
1949. január 17. - Star Ariel Tudor-IV repülőgép
A Star Tiger testvérgépe ahhoz hasonló körülmények között tűnt el. Bermudáról indult, és a jamaicai Kingston városába tartott. A Legenda szerinti utolsó helyzetjelentése indulás után egy órával hangzott el: „Utazómagasságban vagyunk, az idő jó. Kingstonba érkezésünk előrelátható ideje a tervezett lesz.” Tükörsima tenger, eszményi időjárás, a nagyszabású kutatóakció mégsem hozott eredményt. A Polgári Légügyi Minisztérium vizsgálata nem tudott fényt deríteni az eltűnés okára.
Az esethez előzetesen meg kell jegyezni, hogy a „fekete doboz” helyzetjelző rádiójának rendszeresítéséig az adatrögzítő eszközök tenger feletti légibaleset helyszínén a legritkább esetben kerültek elő. Az ezredforduló körüli évtizedekben is több olyan balaeset történt, amelyről ezen eszköz megtalálása nélkül a leghalványabb sejtésünk sem lehetne a katasztrófa okáról, de a „fekete doboz” (amikor megtalálják) eddig minden esetet megmagyarázott.
A Star Ariel esetében a gép öt és fél órás úthoz tíz órára elegendő üzemanyaggal rendelkezett, hátszéllel repült, csendes időben a fagyszint felett. A vizsgálóbizottság korábbi komolyabb műszaki problémát, kijavítatlan hibát nem talált a karbantartási jegyzőkönyvekben. A gép tervezési, konstrukciós hibáját is kizárták. A katasztrófa valódi okát valószínűleg sosem ismerjük meg.
A gép keresését azonban az időtényező nagyon megnehezítette: McPhee kapitány 9 óra 42 perckor hívta utoljára Bermudát, amikor jelezte, hogy átvált Kingston frekvenciájára. A torony visszaigazolta. 11 órakor kellett volna a következő helyzetjelentést leadnia, de mivel Kingstonba nem jelentkezett be, senkinek sem tűnt fel a hiánya. Bermuda azt hitte, átadta a gépet, és táviratilag is jelezte Kingstonnak, ott viszont a szokatlanul rosszminőségű rádióforgalomból arra következtettek, hogy a Star Ariel Nassaunál jelentkezett be, mivel egyébként is ez volt a bevett gyakorlat ezen az útvonalon. Nassauban pedig semmit sem tudtak az egészről.
Kingstonból 13 óra 52 perckor kérdezték meg Bermudát, hogy mit tud a Star Arielről, amelynek 18 perc múlva le kéne szállnia. Ha a frekvenciaváltás után nem sokkal történt a baleset, akkor 4 óra és tíz perc telt el azóta (és ez valószínűsíthető, hiszen másképp bejelentkezett volna Kingstonnál vagy Nassaunál néhány percen belül). A vészjelzést Bermuda 14 óra 23 perckor vette és további hét perc múlva továbbította a közlekedés-ellenőrző állomásnak. 14 óra 30 perctől 15 óra 05 percig üzenetek jöttek mentek Nassau, Bermuda és Kingston között, majd 15 óra 05 perckor szállt fel az első kereső gép Nassauból, egy másik Tudor IV-es. Ez a gép a Star Ariel útvonalát 19 óra 05 perckor keresztezte, a katasztrófa feltehető időpontja után több mint 9 órával. Ha a legutolsó lehetséges, 11 órás időponthoz viszonyítjuk, akkor is legkevesebb a baleset után 8 órával. Rajta kívül egyetlen gép volt, amelyik még aznap este végigrepülte a Star Ariel útvonalát. Ez volt tehát az intenzívnek és nagyszabásúnak nevezett kutatóexpedíció.
A Tudor IV típusú gépeket a Star Ariel eltűnése után soha többet nem alkalmazták személyszállításra.
1950. március 23. - Globemaster repülőgép
A Legenda: „1950 márciusában a Háromszögtől északra eltűnt egy Írországba tartó Globemaster repülőgép”.
A C-124 típusú, Globemaster néven emlegetett óriásgép 54 emberrel a fedélzetén Írországtól délnyugatra 1500 km-re szenvedett balesetet. Az egyik keresőgép aznap jelzőfényeket és roncsokat látott, de a viharos szél miatt a mentést nem tudta megkísérelni. A brit légierő szóvivője robbanás általi katasztrófát jelentett be, ezenkívül beszámolt a Coral Sea keresőhajó által megtalált roncsokról, melyek közül az egyikről (benzintartály-talapzat) kétséget kizáróan megállapították, hogy a gépről származik.
A Globemaster a Háromszögtől sok ezer mérföldre felrobbant, roncsait megtalálták, és bár valószínűleg túlélők is voltak, senkit sem sikerült megmenteni a viharos tengerben.
1950. április - Sandra teherhajó
A Sandra, 350 láb hosszú teherhajó 1950 júniusában a Georgia állambéli Savannahból indult, nagy forgalmú partmenti útvonalon, csendes időben. Miután elhagyta Jacksonville magasságát „eltűnt a csendes, szelíd trópusi alkonyatban”. Semmilyen maradványt nem találtak belőle.
A Legendában már a hajó hossza is pontatlan (valójában 185 láb hosszú volt), és az idő is, mivel a Sandra 1950. április 5-én hagyta el Savannah kikötőjét és 19-én már hatnapos késésben volt a megérkezéssel. Miamiban május 29-én a Parti Őrség már felhagyott a kereséssel.
A Legenda összes változata egy 1950. szeptemberében megjelent kis színes hírügynökségi cikkre vezethető vissza, amely ténybeli tévedések sokaságával volt teli, de nem is ismeretterjesztés volt a célja. Ez a cikk állítja a Sandráról a 350 láb hosszúságot, valamint azt, hogy június 16-án hagyták volna abba a keresését. Másnap a hírügynökségi jelentést a Miami Herald és a Tampa Tribune is közölte. Két év múlva a Fate magazin újabb írást szánt a Sandra esetének: a cikk szinte szépirodalmi fogalmazású, de tényanyagában is csak annak minősül.
Az ideális feltételek (szép idő, nagy forgalom) ezzel rögzültek a Legendában. Valójában azonban 73 mérföldes (~130 km/h) szélvihar tombolt április 8-án a térségben, amelyben több hajó is megrongálódott, valamint eltűnt egy 40 láb hosszú halászhajó, a St. Paul.
1953. február 2. - British York Transport csapatszállító repülőgép
<div style="position: absolute; z-index: 2; top: -0.5%; left: 64.5%; height: 0px; margin: 0px; padd
