Az Alhambra (arab eredetű spanyol szó, a spanyolok h nélkül ejtik: Шаблон:IPA) egy mór építésű erőd és palota Granadától északkeletre, a Darro folyó mentén elterülő teraszos Sabika dombon, Dél-Spanyolországban (megépítésekor az erőd még al-Andalúszban terült el). A város óriási műemléke 1984 óta az UNESCO Világörökség része.
A dombtető – ahol az Alhambra fekszik – kétoldalt meredeken ereszkedik lefelé, de a város felőli oldala a meredekebb, míg az ellentétes oldalon inkább lankásan olvad bele környezetébe.
Neve a spanyolban az arab al-hamra (الحمراء) szóból származik, amelynek jelentése „a vörös”; teljes neve ugyanis arabul Kaszr al-Hamra: „A vörös erőd” volt.
1223-ban, az első Naszrida uralkodó, I. Muhammad idején kezdték meg az építkezéseket. Utódai, I. Júszuf, V. Muhammad és III. Júszuf granadai emírek 1408-ig folytatták azt.
A komplexum szerencsésen vészelte át az 1492-es reconquista időszakát. Az ostrom során nem pusztították el az Alhambra épületeit, hanem amint elfoglalták azt, hozzáláttak restaurálási munkálatainak. A Katolikus Királyok pár évig itt tartózkodtak és innen irányították országaikat. Ám V. Károly német-római császár és spanyol király mégis lebontatott egy épületet, hogy helyére reneszánsz királyi palotát emeltessen magának.
Az igazán nagy pusztítást mégis az 1812-ben távozó francia megszállók okozták, akik távozásuk okán felrobbantották az Alhambrát.
A 19. században ismét megindult a restaurálás, mely mind a mai napig tart.
Az épületegyütteshez mórok és keresztények által alkotott épületrészek tartoznak: az Alcazaba, a Naszridák palotái és a Generalife arab munka, míg V. Károly palotája és a Szűz Mária-templom már a keresztény spanyolok alkotása volt.
Az Alhambra építészeti szempontból valóban elüt az európai szellemben emelt királyi palotáktól, hiányzik itt az egységes homlokzat, a főtengely, a különböző épületszárnyak jelenléte.
Az egész épületkomplexumban fontos szerepet játszott a víz, mely a Darro folyóból származott. Innen vezették fel a dombra mind a kertöntözés, mind a fürdés megoldására.
Az Alhambrát a dombra vezető meredek úton, a Paseo de la Alhambrán feljutva lehet megközelíteni. A dombon az első látványosság, mely szembeötlik, V. Károly szökőkútja, amely 1545-ből származik, s Pedro Machuca illetve az olasz Nicolao de Corte munkáját dicséri. A reneszánsz mű timpanonján a császár címere látható egy neki szóló dedikációval.
Az Alhambra falain végig lehet sétálni. Összesen 27 torony védi, melyek a különböző épületrészekből nyílnak és különböző korokból származnak:
A kapu előtt hatalmas patkóíves kapu, egyúttal az egész Alhambra bejárata emelkedik, 1348-ban, I. Júszuf uralkodása idején épült. Arab neve Bab-al-Saría (azaz Előtér-kapu) volt, s a granadai emírek citadellájának főkapujaként szolgált. A kapu belső felirata jelzi az építés esztendejét és hirdeti Allah és Mohamed dicsőségét. Zárókövében egy kifaragott nyitott kezet vehet észre a szemlélődő. A kéz ujjai a Korán 5 alaptörvényére utalnak.
A kapun bejutva a Madonna szobra magasodik, melyet a Katolikus Királyok emeltettek és helyeztettek ide.
A Mária-szobrot követő bejárat neve Bor-kapu, mivel a borkereskedők egykor itt rakták le árujukat. A kapu falán szintén Koránból vett idézetek, Allahot dicsőítő feliratok olvashatók. Ívét a Naszridák címerei diszítik, a kapuív csúcsában "Csak Isten a győztes" arab felirat látható, mely I. Muhammad uralkodó jelszava volt.
A Bor-kapun keresztülhaladva visz az út a Ciszternák terére. Neve onnan származik, hogy az első keresztény városparancsnok ciszternákat alakíttatott ki a téren. A térről belátni az Albaicínt, a Darro-völgyet és a Sacromontét.
A Ciszternák teréről nyílik a nyugati oldalon az Alhambra legrégebbi része, az Alcazaba. Arabul al-kasaba, azaz fellegvár. I. Muhammad Ben Alhamar, a granadai mór birodalom alapítója a 13. században építtette egy régi római, nyugati gót és zíri erőd helyén. Alapjai alatt ma is ott rejlenek a mór idők előtti maradványok. Stratégiailag fontos helyen áll. A király tornyokkal, falakkal és kapukkal vetette körül, hogy meg tudja védeni az Alhambra citadelláját és palotáját. Ám a mai épület már nem teljes mértékben azonos az eredetivel, annak csak régi külső falai és tornyai maradtak fenn. Az Alcazaba közel 140 méterrel fekszik magasabban, mint Granada főtere. Külön áll a palotáépületektől, s csak az egész dombot körülvevő fal köti össze egy egységgé őket.
Régebben épült tornyai a Torre del Adarguero, a Torre de los Hidalgos és a Torre de la Pólvora. A kis Lőportornyon (Torre de Polvóra) Francisco de Izaca sorait olvashatjuk.
I. Muhammad aztán új tornyokat is építtetett a régebbiek mellé, ekkor született meg a Torre del Homenaje, a Torre Quebrada és a Torre de la Vela.
Az Alcazabát további tornyok is védik: a Torre de La Tohana és a Torre de las Armas.
1527-ben V. Károly részére épült Pedro Machuca tervei alapján, de soha nem készült el teljesen. Építését a Granadában maradt mórok adóiból fizették.
A kétemeletes palota mégis egyik legjelentősebb példája az olasz építőművészet hatásának Spanyolországban. Masszív architektonikai formák, szigorú struktúra, kifejező jelleg jellemzi. A palota alaprajza négyzet alakú, területe 63 méter x 63 méter. Magassága 17 méter.
Két főhomlokzatának középrésze szürke márványból a legszebb része az épületnek, a spanyol reneszánsz legemlítésreméltóbb alkotása. Ugyancsak figyelmet érdemel a dór illetve ión oszlopok alkotta csarnok. Az oszlopokat reliefek díszítik, a császárról ábrázolva mitológiai jeleneteket – a milánói Niccolo di Corte, Andrés de Ocampo és Juan de Orea munkái.
Belső udvara kör alakú, a bikaviadalok arénáihoz hasonló, ami nem véletlen, hiszen V. Károly nagy hódolója volt a rendezvényeknek. Főleg nagysága és díszítése meglepő. Átmérője 30 méter. Egyike a reneszánsz építészet legszebb példáinak. Luis Machuca készítette apja tervei alapján 1557-1568 között. A földszinten 32 dór oszlop található. Koncerteket és nemzetközi zenei-, illetve táncfesztiválok előadásait tartják az udvarban.
Az épületben több gyűjtemény számára adtak helyet, a két legnagyobb:
V. Károly palotájától keleti irányban áll a Szűz Mária-templom, amely 1581-1618 között keletkezett a régi Alhambra-mecset helyén. Átalakítása Juan de Herrera tervei alapján történt. A főkapu mellett jobb oldalon álló kőoszlop két keresztény emlékére készült, kik 1397-ben haltak vértanúhalált. Oltárképe Juan López Almagro alkotása, a Krisztus-kereszt pedig Alonso de Mena műve. Granada elfoglalása után ebben a templomban zajlott az első mise.
Ugyancsak a keresztény épületek sorát gazdagítja a Szent Ferenc-konvent (Convento de San Francisco) 1495-ből, amelyben jelenleg ún. parador szálló működik.
Az Alhambra a Naszridák palotáinak rendszere, az iszlám palotaépítés jellegzetes példáját követi: az ülés-illetve bíráskodás termeire (Mexuar), a tulajdonképpeni királyi rezidenciára (Szeráj vagy Diván), és a női lakosztályokra (Hárem) osztható. Ennek megfelelően három palotája a Mexuar, a Comares-palota és az Oroszlános palota.
A palota egésze nem mutat szervezett tervszerűséget, a termek nincsenek egymással átjárókkal összekötve, egyik patióból pedig nem lehet közvetlenül bejutni vagy akár belátni a másikba. Az átjárókat inkább eltüntették, észrevehetetlen helyekre építették be. Az elrendezés inkább azt a módszert követi, hogy központi udvarokat alakítottak ki, s hozzájuk kapcsolódó termeket hoztak létre. A termek ezekből az udvarokból nyílnak. Emellett azonban egymással is összefüggenek. A mór építészet legmagasabb fokát érte el a térélmény változatos kialakításával.
Az Alhambrában uralkodik a diszítőelemek sokasága, mint például a stukkók, az azulejók felhasználása. Itt találkozhatunk először az európai és egyúttal az iszlám építészet történetében is a sztalaktitboltozat kialakításával, amely könnyed, de varázslatos hatást kölcsönöz az épület mennyezetének és a belső térnek.
1365-ben épült, ez a Naszridák palotáinak legrégebbike. I. Muhammad építtette, utódai azonban több alkalommal átépíttették, kibővíttették. Egykor ülésteremként és törvényszéki kihallgatási teremként funkcionált. A keresztény reconquista után kápolna lett. Színes csempe borítja falait. Hozzá csatlakozik a Mexuar-udvar bal oldalán az Aranyozott teremmel.
A Mexuar-udvaron keresztülsétálva visz az út a Comares-palota területére, ami az Alhambra magja és dísze. A 14. században I. Júszuf uralkodása alatt épült nagy kertte, ahol középen kis tavacska, oldalán pedig márványoszlopos nyílt galéria, a Mirtusz-udvar fogadja a látogatót.
Az V. Muhammad által építtetett téli királyi rezidencia, melyet a Mozarabok termén át lehet megközelíteni. Közepén a nevezetes Oroszlános udvar áll, melyet minden oldalról termek vesznek körbe.
Az Oroszlános-udvar (Patio de los Leones): Granada arab urának palotájában a középpont és egyben a két leghíresebb attrakció a Hárem az Oroszlános Udvarral. I. Júszufnak és fiának, V. Muhammadnak a megrendelésére építették. Ebben az épületrészben éri el a mór-granadai művészet a kiteljesedését. A háromszög alakú és nem túl nagy (28,5 méter x 15,7 méter) patio-t galéria veszi körül, melynek két szélén egy – egy kis pavilon található. A patio területe közel 440 m2. A galériát 124 karcsú márványoszlop alakítja ki – néhány ebből dupla, a többi egyszerű. Közepén az Oroszlános-kút (Fuente de los Leones) helyezkedik el, 12 márványoroszlán tartja. Ez az iszlám művészetében furcsa kivételt jelent, hiszen állatok és ember ábrázolását amúgy tiltja a vallás. Jelenleg az udvar restaurálás alatt áll. Négy oldalról az egykori hárem termei határolják:
Nem közvetlenül az udvarról nyíló egyéb helyiségek az Oroszlános palotában:
Az egykori építmény romokban áll, helyén ma csak kertek vannak.
Az Alhambrával szemben, keleti irányban terül el a Generalife-palota (Palacio del Generalife). 1319-ben a Nap dombja (Cerro de Sol) nyúlványaira építették illetve parkosították a granadai királyok nyári pihenőhelyéül. I. Iszmail uralkodása idején készült. Építője Yannat al-Arif mester volt. Neve arabul Dzsennat al-Arif, azaz Az Építő Kertje volt.
Csodálatos kilátás nyílik innen az egész városra, a Genil és a Darro folyók völgyeire. Bár az eredeti épület a 13. századból származott, de ebből a déli pavilon mögötti maradványokat lehet csak látni. Paradicsomi atmoszféra fogadja a látogatót, aki belép a Generalifébe: víz susogása, csalogány éneke, buja kert veszi körül az ideérkezőt. Washington Irving a legendák és fantasztikus mesék helyszínének tartotta.
A Generalife az egyetlen megmaradt kertház a három egykor létezőből. Az Alhambrával egy sétaút köti össze, mely közvetlenül a Medence-udvarba vezet. Kertje különösen gazdag az egykori al-Andalúsz növényeiben, melyek egy részét még a mórok terjesztették el az Ibériai-félszigeten. Mesés gazdagsággal terem meg itt a tipikusan mediterrán növények sora, mint a Laurus nobilis (babér), a Cupressus sempervirens (ciprus), a Myrtus communis (mirtusz), a Nerium oleander (leánder), és Pinus halepensis (aleppói fenyő), illetve a dél-európai eredetű, de a kontinens nagyobb részén ültetett Celtis australis (déli ostorfa), Platanus hispanica (platán), Aesculus hippocastanum (vadgesztenye) és az Európa nagy részén honos Corylus avellana (közönséges mogyoró), Sambucus nigra (fekete bodza) és Taxus baccata (tiszafa). Mindezek mellett még fellelhető a kertben az észak-amerikai eredetű Acer negundo (zöld juhar), egy Európában agresszíven terjedő gyomfa is.
A Generalife részei a Színház, az Új kertek (Jardines nuevos), a Felső kertek (Jardines altos), a Déli pavilon (Pabellón Sur) és az Északi udvar (Pabellón Norte).
A Szultán Feleségének udvara (Patio de la Sultana) érdekes legendát tartogat. Eszerint Boabdil emír kedvenc felesége e helyen tartotta találkáit fiatal szeretőjével.
Legismertebb és legtöbbször ábrázolt része a Medence-udvar (Patio de la Acequia): a legjelentősebb patio, a víz és árnyék kombinációja egy zárt kertben, egyúttal az egész palota központja, sétautakkal és teraszokkal.
